2014. 09. 13.

Az okos leány

HOL volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy okos leány. De ez olyan okos volt, hogy az okosságának a híre még a királyhoz is eljutott. A királynak annyit beszéltek a fülébe a leányról, hogy befogatott a hintóba, a leányért küldött, s elhozatta az udvarába.
Felviszik a leányt a palotába, ott a király fogadja, s mondja neki:
-  No, te leány, hallottam a hírét a nagy eszednek, hát, ha olyan nagy az eszed, van nekem a padláson száz esztendős fonalam, fonj nekem abból arany fonalat.
Felelte a leány:
- Felséges királyom, életem-halálom kezébe ajánlom, van az édesapámnak száz esztendős sövénykerítése, csináltasson nekem abból orsót, s akkor én is megfonom az arany fonalat.
Tetszett a királynak ez a felelet, s mindjárt más kérdést gondolt ki:
- Hát jól van, leányom, az első kérdésemre jól megfeleltél, mondok mást. Van nekem a padláson száz lyukas korsóm, foltozd meg azokat.
- Én jó szívvel - mondja a leány -, csak elébb felséged fordíttassa ki a korsókat, mert azt tudja bizonyosan, hogy semmit sem szoktak a színéről foltozni, hanem a visszájáról.
Mondja a király:
- Okos volt a második felelet is. Még adok néked egy kérdést, s ha arra is megfelelsz, itt a kezem, feleségül veszlek.
- Csak mondja, felséges királyom.
- Hát én azt mondom, hozz is, meg ne is, legyen is, meg ne is.
Gondolkozik egy kicsit a leány, azzal kifordul az ajtón, megy a konyhába, ott a szakácsnétól kér két szitát. Aztán megy az udvarra, ott éppen röpködött egy sereg galamb, megfogott egyet, a két szita közé tette, s úgy ment fel a király színe elé.
- Itt van, felséges királyom.
Fogja a király a két szitát, hogy nézze meg, mi van benne. Abban a pillanatban a galamb kirepült.
- Na, lássa, felséges királyom, hoztam is, nem is, volt is, nem is.
De már erre olyan erősen megtetszett a királynak a leány, hogy egyszeriben hívatta az udvari papját, összeesküdött a leánnyal. Elő a cigányokat, lett nagy lakodalom, eltartott egy hétig, talán kettőig is.
Én is ott voltam, egyet jót táncoltam.
Aki nem hiszi, járjon utána.

2014. 04. 11.

A LÓ


Minden háziálat közül a ló a legszebb és legpompásabb. Külseje nagyon szép és elegáns. Karcsú teste erős nyakban végződik. Erős mellkassal rendelkezik, lábai izmosak és patákban végződnek. Söerényét és farkát hosszú szőrszálak alkotják.

Testalkata - Magassága átlagosan 140 és 160 centiméter közé tehető, hosszúsága pedig elérheti a több mint 2 métert.

Súlya - A ló egy masszív emlős, súlya 400 kg és akár 1000 kg között található, fajtától függően.

Élelme - A ló fűvel, szénával, zabbal táplálkozik.

Szaporodás - A kanca átlagosan egy csikót hoz a világra, 11 hónapig tart a vemhessége.

Élőhelye - Falusi gazdaságokban és farmokon nevelik őket. Átlagos életkoruk 25 és 30 év közé tehető.

Haszna - A lovat lovaglásra használjuk, könnyű és nehéz szállításokra, cserzett bőréből hámokat, öveket, táskákat készítenek. A ló farkának hosszú szőréből húrokat gyártanak.

Családja - A ló kicsinyét csikónak hívjuk, anyját kancának nevezzük, egy kicsinek ad életet, az ikrek nagyon ritkák. A ló apát pedig csödörnek hívjuk.


2014. 01. 27.

A Vörös Királybíró

-Bendek Elek-

A világhíres Hunyadi János idejében történt, amit most elmondok néktek. Abban az időben annyi volt a török Erdélyországban, mintha a földből nőttek volna ki. Pedig a dicső Hunyadi János az ő vitézeivel ugyancsak pusztította éjjel-nappal, de hiába, hogyha egyet levágtak, száz termett helyébe.

A többi közt körülfogták a törökök Kőhalom várát is. Beüzent a basa a kőhalmi királybírónak,* hogy ha egy egészvágás szekér* aranyat nem fizetnek: kő kövön nem marad, s még a csecsszopó gyermeknek sem kegyelmez meg. De volt szörnyű nagy ijedség! Csak két ember nem ijedt meg: a királybíró, akit a vörös hajáért vörös királybírónak hívtak, s az ő keze-lába: egy Menenges nevű ember, aki messze földön híres volt az ördöngösségéről. Csudálatos dolgokat művelt ez a Menenges. Ha jókedve kerekedett, tüzet fújt a szájából. Ha vendégségekbe hívták, fogta magát, s a vizet borrá változtatta, mikor meg látta, hogy a vendégeknek erősen virágos kedve kerekedett, vízzé változtatta a bort.

Hát amint mondám, nagy volt az ijedség, mikor a basa beüzent Kőhalomba, az egészvágás szekér aranyért. Elészedte, kinek mi aranya volt, a ládafiából, de az egész Kőhalomban nem gyűlt össze több egy félvágás* szekérre valónál. Na, most mi lesz? A török basa bizonyosan nem tréfál. De a vörös királybíró nem ijedt meg. Kiment az ő hű keze-lábával a várból, ment egyenesen a basához, s azt mondta:

- Sok aranyat kívánsz, vitéz basa. Csak a felét tudjuk megadni. De ha türelemmel leszel, három nap múlva a másik felét is becsületesen megadjuk.

- Jól van - mondá a basa -, de addig velem jössz Törökországba. Ha megkapom a másik félvágás szekér aranyat is, visszaeresztlek.

A vörös királybíró kihozatta a félvágás szekér aranyat, elbúcsúzott feleségétől, gyermekeitől, el a város népétől, s indult nagy Törökországba, három hónapig tartó nehéz fogságra.

Legutoljára az ezermester Menengestől búcsúzott, de ez azt mondta:

- Ne búcsúzzék tőlem, nagy jó uram, mert én nem maradok el kigyelmedtől. Megyek kigyelmeddel a nehéz fogságba.

Elment a vörös királybíró s vele a keze-lába. Török császár városában záratták toronyba, nagy nehéz fogságra. De eltelt a három hónap, s bizony nem érkezék meg a félvágás szekér arany. Elmúlt a negyedik, el az ötödik hónap, el a hatodik is, csak nem érkezék meg az arany. Eszük ágában sem volt a kőhalmi szászoknak, hogy kiváltsák a királybírójukat, pedig derék egy ember volt. Vagy az is meglehet, jutott eszükbe, de nem tudtak összegyűjteni egy félvágás szekér aranyat.

- Istenem, istenem - sóhajtott föl egyszer a vörös királybíró -, itt kell elsenyvednem ebben a sötét toronyban, a nehéz rabláncon! Hej, Menenges, Menenges, mennyi ördöngösséghez értettél te is, míg szabad voltál, az volna az igazi ördöngösség, ha kiszabadítanál innét, s hazavinnél Kőhalomba.

- Éppen csak ezt a szavát vártam, nagy jó uram. Feküdjék le csak, s aludjék csendesen. Holnap éjjel a házában alhatik.

- Menenges, ne bolondozz, nincs kedvem most a tréfára!

- Uram, aludjék, egyébre gondja ne légyen!

Lefeküdt a vörös királybíró, s csakhamar el is nyomta az álom. S amíg ő aludt, az ördöngös Menenges kinyitotta a torony vasajtaját, aztán leterítette a köpenyegét a földre, s pitymallatkor felébresztette a gazdáját.

- Nagy jó uram, készüljön az útra!

- Ne tréfálj, Menenges!

- Nagy jó uram, üljön erre a köpenyegre, s fogóddzék jól belém!

A vörös királybíró ráült a köpenyegre, Menenges pedig valami hókuszpókuszt csinált, s azzal - surr-burr! - kisurrant a köpenyeg az ajtón, fel a magas levegőégbe. Repült a köpenyeg, mint a szél, olyan sebesen, tengeren, erdőn, mezőn át, s mire feljött a Vacsoracsillag, szépen leszállott a kőhalmi vár udvarának közepén.

- Itthon vagyunk, nagy jó uram!

Igazán otthon voltak. Összecsődültek a népek, s szemük-szájuk elállt a nagy álmélkodástól. Hogy tudtak ezek hazajönni, mikor mindkettőnek a lábán volt a nehéz rabbilincs. Hiába kérdezték, nem mondták meg senkinek, hogy milyen csudálatosképpen jöttek haza. Csak mikor Menenges meghalt, akkor mondta el a vörös királybíró, hogy Menenges az ördögök segítségével hozta haza.

Már akárhogy, de hazajöttek, s az is igaz, hogy Törökországban voltak, nagy erős fogságban, mert azt a két nehéz láncot még nemrégiben is lehetett látni a kőhalmi vár egyik szegletében.

Szómagyarázat:

*királybíró - A XV. századtól az erdélyi szász és székely kerületek fő tisztségviselője
*egész-vágás szekér - szénásszekér