2012. 01. 12.

JÁTSZÓTÁRSAK

-Jó éjszakát mesék, a Disney babákkal-


Hascsikarás

Csak egyetlen alma volt,
s egy szép szem szilva, ó,
s oly szemernyi a kuglóf,
hogy alig látható.

Bekaptam még öt banánt, 
meg három szem szőlőt,
mondja mindig anyukám, 
egyél sok gyümölcsöt!

Jött rá bonbon bőviben,
csoki is, mint ráadás,
sokat ettem én, igen,
jaj, ez a hascsikarás!...


JÁTSZÓTÁRSAK



Pompás nap volt a játszótéren. Mickey baba magasra lódult a hintán, lecsúszott a csúszdán, és lovagolt a hintalovon. Mégis magányosnak érezte magát, mert egyetlen barátja sem jött ki ma délután.
Egyszer csak furcsa zajra lett figyelmes. Potty, potty, potty!...

Mi lehet ez? - kérdezte magától. Talán egy játszótárs hangja?
Hirtelen vízcsöpp hullott Mickey baba fejére. Pedig nem is esett. Ellenkezőleg, hét ágra sütött a nap. Mickey mégis csuromvizes lett.
Potty, potty, potty!
Mickey baba leugrott a hintáról. A cseppek az átellenben lévő öntözőcsőből szivárogtak.
Aztán megint furcsa zajt hallott. Toccs, toccs!
Hát ez meg mi a csuda? - töprengett.
Csak nem valamelyik játszótársam?
Mickey baba a zaj irányába tekintett, de csak iszapot látott. Ujjaival belekotort az iszapba - hát az adta a furcsa hangot.
Toccs, toccs, toccs! Nem is rossz. Toccs, toccs, toccs!

Egyszer csak Mickey baba megint másfajta hangot hallott. Krrr, krrr, krrr!
Amikor istenigazában körülnézett, óriási fűnyírógépet vett észre.
A kis Mickey persze tudta, hogy a fűnyíróval nem tanácsos játszani. Így aztán másfelé kezdett nézegetni. S akkor ő maga is valami furcsa zajt hallott.
Hihihihihihiii!-kezdett el ugyanis kacarászni, miközben a fűnyíró által levágott fűben hempergett. Csakhogy a rengeteg iszap miatt a fű ráragadt, s ő úgy nézett ki, mint egy zöld bundájú szörnyeteg. Ettől még nagyobb nevethetnékje támadt. Hihihihihihihiii!

Hrrr! Hrrr!
Hát ez meg mi? - lepődött meg Mickey baba. Körbe-körbenézett, kutatva, honnan ered a zaj.
Egyszer csak meglátta Goofy babát, aki egy fa alatt szundikált.
Hrrr! Hrrr! - horkolt Goofy baba. Mert bizony mélyen elaludt.
Végre egy játszótárs! - örült meg Mickey baba. - Ráadásul olyan, akivel mindig remekül szórakozom!
Hrrr! Hrrr! Goofy baba rendületlenül horkolt.
Buuuu! - kiáltott rá Mickey baba. Goofy fölnyitotta a szemét - és mit látott? Egy zöld bundájú, szőrös szörnyeteget.

Segítség! - kiáltotta rémülten. De a zöld bundás szörnyeteg csak kuncogott. Hiszen Mickey baba volt! Így aztán Goofy is elnevette magát.
Végre akadt Mickeynek játszótársa.
Hamarosan Goofy is barátjával együtt hempergett a lenyírt fűben és az iszapban.
Estefelé a két jóbarát megint furcsa zajt hallott.
Placcs! Placcs! Ezúttal nem kellett sokáig keresgélniök. Mert a fürdőkádban ültek, s a füvet és az iszapot dörgölték le magukról.
Hihihi! - nevetgélt Goofy baba, és a barátját fröcskölte.
Hihihi!- kuncogott Mickey baba, miközben visszafröcskölte.
És már nem bánt, hogy csuromvizes lett, mert végre volt játszótársa.


2012. 01. 02.

SZÖKEVÉNY SZEPLŐK

Ha a gyerek elégedetlen külső adottságaival

LÁZÁR ERVIN

-Gyógyító mesék-

Marci utálta a szeplőit. Ami azt illeti, volt is neki mit utálnia, mert hetvenhat szeplő virított az arcán. Pontosabban hetvenöt, mert egy - a hetvenhatodik - a füle cimpáján hivalkodott. Az igazság kedvéért el kell mondanom, hogy ebben az utálkozásban Marcinak egyáltalán nem volt igaza. Mert helyre kis szeplői voltak. Csinosak, jóképűek, vidorak. A legnagyobb akkora volt, mint egy jól táplált borsó, a legkisebb meg, mint egy fogyókúrázó mákszem. Ennek a legkisebbnek neve is volt. Úgy hívták: Szeplő Szepi. Ott lakott Marci orra tövén. Nos hát ezeket szidta-hordta folyvást Marci. Eladdig és olyannyira, hogy egy szép napon a szeplők megsértődtek.

-Még hogy mi vagyunk a csúnyák, ocsmányak, rútak, rettentőek?! Na megállj! - kiabálták. S éjszaka, mikor Marci aludt, uzsgyi, kisurrantak az ablakon. Még az is amelyik a füle cimpáján feszített, pedig a fülcimpánál előkelőbb hely nemigen létezik egy szeplő számára. Ott maradt Marci egy mákszemnyi szeplő nélkül, mivel - mondanom sem kell - Szeplő Szepi is ment a többivel. Hogy merre mentek? Merre mehet hetvenhat sértődött szeplő? Neki a vakvilágnak.

Marci reggel fölébredt, s valami furcsát érzett. Szalad a konyhába a mamájához, az meg ámulva néz rá, és így szól:

-Jó reggelt, kisfiú! Hát te hogy kerülsz ide?
-Kisfiú? - csodálkozott Marci. - De hiszen én a Marci vagyok.
-Jesszus! - kiáltott a mama, és a világosság fele  fordította a fiát. - Tényleg a Marci! De hát hova lettek a gyönyörű szeplőid?

-Nincs szeplőm? - csillant fel Marci szeme, és rohant a tükörhöz.
Valami nem tetszhetett neki abban a tükörben, Mert elkomorodva mondta: - Te anyu, rossz ez a tükör. Egy sápatag gyerek van benne.
-Nem a tükör rossz, kisfiam - csóválta a fejét a mamája-, hanem, tudod a szeplők...
Marci most már nem örült annyira, hogy megléptek a szeplői. "Egy azért maradhatott volna - gondolta magában. - Szeplő Szepi vagy az, amelyik a fülcimpámon volt. "És szomorkásan indult bevásárolni. Mert mindig segített a mamájának, és szeretett is üzletekbe járni. Ott is szerették az üzletekben, mert bár egy icipicit nagy szája volt, azért igen kedves is tudott lenni. De most furcsán, összehúzott szemmel nézett rá a hentes, a fűszeres, az újságos, a virágárus és a zöldséges is.

-Hát a Marci hol van? - kérdezték.
-Én vagyok - mondta rosszat sejtve Marci.
-Nono! - így a hentes.
-Na ne! - így a fűszeres.
-Nana'! - így az újságos.
-Nana! - így a virágárus.
-No ne! - így a zöldséges.
-Merthogy a Marci egy szép szeplős gyerek, te meg egy sápatag kis fehér bőrű. Nem mondjuk, nem vagy csúnya gyerek, de a Marcihoz képest! Ajaj - mondták és legyintettek.

És bizony aznap Marci egy kicsit mócsingosabb húst, tegnapibb kenyeret, tegnapelőttibb újságot, hervatagabb virágot és halványsárgább sárgarépát kapott, mint máskor. Elkeseredetten rohant fel a lépcsőn, majdnem sírt.

-Mi bajod? - kérdezte a mamája.
-A szeplőim - sóhajtott Marci -, a szeplőimet akarom!

Nosza, nekiláttak, keresni kezdték őket a lakásban. Még a szőnyeg alá is benéztek. De egy fia szeplőt sem találtak.
Mit volt, mit tenni, Marci nekivágott a városnak. Elment a Talált Tárgyak Osztályára.
-Jó napot!
-Jó napot! - válaszolta a Talált Tárgyak Osztályának főnöke, egy szemüveges, öreg bácsi, s közben fel se nézett az újságból. - Esernyő? Kesztyű? Aktatáska? Pénztárca? Vagy netán a fejét méltóztatott elveszteni? - A szeplőimet keresem - mondta Marci.
-Milyen volt?
-Barna, kerek. Mind a hetvenhat.

Az öregúr felállt, odament egy nagy polchoz, és beletúrt a limlomok közé. Leemelt egy palacsintasütőt.
-Nyele volt a szeplőjének? - kérdezte.
-Nem - hebegte Marci.
-Akkor ez nem az - állapította meg az öregember, és visszatette a palacsinta-sütőt.
Aztán Marci elé rakott egy diszkoszt, egy csészealjat, egy pudingot, egy ceruzahegyezőt, egy lencsét, egy borsót, egy babot, egy széntablettát, egy cipőgombot, egy inggombot és egy pulykatojást.
-Tessék, mind kerek és barna. Melyik az?
-Sajnos, egyik se - szomorkodott Marci és irigykedve nézte a pulykatojást. A Talált Tárgyak Osztályáról a rendőrségre ment. Itt egy őrmester fogadta.
-Szóval szökött szeplőket keresel?
-Igen.
-Részegesek?
-Nem.
-Loptak?
-Nem.
-Raboltak.
-Nem.
-Mit vétettek a törvény ellen?
-Semmit - mondta Marci.
-Hát akkor? - tárta szét a karját az őrmester.
Elnyargalt hát Marci a tanácsra.
-Szeplőügyben? - ráncolta a homlokát a portás. - Talán az állattenyésztési osztály illetékes.
Az állattenyésztési osztályon egy bácsi éppen egy lovat rajzolt a falra.
-Szeplő??? Talán szép ló ügyben, fiacskám!
-Nem szép ló, szeplő - morogta Marci.
A bácsi a fejét rázta, és nagy igyekezettel satírozta a ló sörényét.
-Talán a növénytermesztésnél - mondta.
A növénytermesztési osztályon egy barátságos fiatalember ült, a bal füle mögött egy tulipán, a jobb füle mögött egy muskátli virított, a mellényzsebébe tűzve meg egy búza-, egy árpa és egy rozskalász.
-Szeplő? Egy pillanat. - Föllapozott egy nagy könyvet. - várjunk csak...szépcsalán, szépecske széphártya, szépik e, széplegényfű - olvasta ak önyvből, és felkiáltott: -Megvan! Szeplőlapu! Ezt keresed?
-Nem laput, a saját szeplőimet - magyarázta Marci.
A felvirágzott fülű elkomorodott.
-Pedig olyan szép ez a szeplőlapu. Úgy is hívják, hogy Boldogasszony csepegtette fű, forrasztófű, méregvonófű, párducfű meg viaszfű.
A fiatalember belemelegedett az olvasásba, már nem is nagyon törődött Marcival.
-Azt is felolvasom neked - kiáltotta, hogy a szittyót hányféleképpen hívják!
Marci óvatosan kihátrált a szobából, de a fiatalember észre sem vette, sorolta csak a szittyó neveit. Marci még a lépcsőházban is hallotta: csurikló, csuhi, fülemülefű, kancsuka, kaszitkó, semők, sisák, sörkefű, szövőke.

-Ej - sóhajtott odakinn-, kaszitkó, semők, sisák! Hol lehetnek a szeplőim?
Még szerencse, hogy meglátta Mikkamakkát. Egy ligeti padon ült Mikkamakka, és lógázta a lábát.
-Hát te? - kérdezte tőle Marci, és lehuppant mellé a padra.
-Kóbor szeplőket figyelek- mondta Mikkamakka -, nagy ma a szeplőjárás.
-Csak nem? - csillant fel Marci szeme. -Hány szeplőt láttál?
-Hetvenhatot - mondta Mikkamakka, és a szeme sarkából Marcira pislantott. -Itt masíroztak. Gyalog mentek szegények, mert nem volt villamosjegyük.
-Merre mentek? - kérdezte izgatottan Marci.
-Erre - mutatta Mikkamakka.
Marci meg uzsgyi, már ott se volt! Rohant a szeplők után. Meg is találta őket hamar. Egy árokparton ültek és szomorkodtak. Hetvenhat szomorú szeplő. Azaz csak hetvenöt, de ez majd később derül ki.
-Olyan jó lenne, ha visszajönnétek - mondta nekik Marci.
A szeplők gyanakodva néztek rá.
-És nem szidsz többet bennünket?
-Soha - válaszolta mély meggyőződéssel Marci.
-Nem mondod, hogy rondák vagyunk, hogy csúfak vagyunk, hogy rettenetesek vagyunk, hogy ocsmányok vagyunk?
Marci rázta fejét.
A szeplők erre visszamasíroztak az arcára. Marci már-már elmosolyodott, amikor valami furcsát érzett.
-Mindnyájan megvagytok? - kérdezte aggodalmasan.
-Egy pillanat - mondta az, amelyik a fülcimpáján ült-, megszámoltam. - Aztán ijedten fölkiáltott: -Szeplő Szepi elveszett. Nincs senki az orrod tövén.
Nosza, keresni kezdtek. Ez már könnyebben ment, mert a szeplők is segítettek. Meg is találták hamar. Egy akáclevélen ült.
-Szervusz, Szeplő Szepi, gyere vissza te is! - mondta neki Marci.
De Szeplő Szepi rázta a fejét.
-Nem mehetek - mondta-, mert akkor egy egyedül maradna. - És maga mellé mutatott.
Ekkor vették észre -Marci és a szeplők-, hogy Szeplő Szepi mellett ül valaki. Egy ijedt, idegen kis szeplő.
-Bemutatom Szeplő Sziszit - mondta Szepi.-A legjobb barátom. Szegény nagyon magányos.
-Bizony - mondta Szeplő Sziszi-, csak kódorgok, csámborgok, kujtorgok, csavargok, lézengek. lődörgök, de szerencsére most már van egy barátom. Igaz, Szepi?
-Igaz - mondta Szepi szomorúan.-S ezután már együtt kódorgunk, csámborgunk, kujtorgunk, csavargunk, lézengünk és...és...mit is mondtál még?
-Lődörgünk.
-Igen, lődörgünk, mert mis sosem hagyjuk el egymást.
-Tudjátok mit? - mondta erre Marci. -Sziszi is költözzön az orrom tövére. Van ott még hely Szepi mellett.
-Igazán?!-kiáltották boldogan mindketten, és odapattantak Marci orra tövére. Sziszi még kicsit izgett-mozgott a boldogságtól.
-Gyönyörűséges!-mondta.-Legjobb szeplőnek lenni egy orrtövön.
-És a fülcimpa, az neked semmi? -méltatlankodott az, aki Marci fülcimpáján lakott.

De nem törődött vele senki.
Hazaértek.
-Na végre, hogy mindnyájan megvagytok - mondta Marci mamája, aztán jobban szemügyre vette fiát. -Azért valami furcsa van rajtad.
-Talán Szeplő Sziszire gondolsz - mondta Marci. - Nem engedhettem, hogy kódorogjon, csámborogjon, kujtorogjon, csavarogjon, lézengjen, lődörögjön, barát nélkül szomorkodjon.
Hát így történt. S ha találkoztok egy szép kisgyerekkel, akinek éppen hetvenhét szeplője van, hát az a Marci.