2011. 11. 28.

A KISGÖMBÖC

HETEDHÉT MAGYARORSZÁG MESÉI

Volt egyszer egy kisgömböc, s volt egy asszony meg az ura. A gömböcöt fel szokták tenni a padlásra a füstre, ezt is felkötötték, és mikor a disznóölésből minden kifogyott, azt mondja az asszony a lányának, hogy menjen fel, hozz le a padlásról. Mikor a lány le akarta oldozni, a kisgömböc rákiáltott:
-Mit akarsz velem?
-Megenni.
-Majd bekaplak én!
S bekapta.
Akkor az asszony felküldte a fiát, menjen, nézze meg, mit csinál az a lány ilyen sokáig, hogy még most sem hozza a kisgömböcöt. Azt mondja neki a kisgömböc:
-Tudom, értem jöttél!
Fogta, azt is bekapta.
Odalenn meg már nem győzik várni őket. Fölmegy az asszony, hogy mért nem hozzák már a kisgömböcöt. Mondja annak is:
-Tudom, mért jöttél, értem jöttél. Értem jöttél!
Azt is bekapja.
Vár a kisgömböc, látja, már senki nem jön utánuk, fogta magát, legurult, körülnézett.
-Na, nincs senki a házban? Hát akkor megyek tovább.
Ahogy megy, talál egy disznófalkát, bekapta kanászostul.
Ment tovább, arrébb meg egy marhacsordát talált. Azokat is bekapta. Továbbmegy, találkozik egy aratóbandával. Azokat is mind bekapta. Még mindig ment tovább, talált egy század huszárt. Bekapta azokat is, de a huszároknak éles szuronyuk volt, és mindenki kiszabadult, a kisgömböc meg oda lett.

A MEZTELEN KIRÁLY


HETEDHÉT MAGYARORSZÁG MESÉI

Volt egyszer egy király. Ennek az volt a szokása, hogy minden órában más-más ruhát szeretett volna fölvenni. Mindenféle ruhája volt már, minden órára jutott volna kettő is. Arra ment egyszer két szabólegény. Bekopogtatnak a királyhoz, aztán elmondják, hogy ők tudnak olyan ruhát készíteni, amilyen a királynak még nincs. Ha a király őfelsége megengedné, ők azt megszőnék, meg is varrnák.
Csukják be őket egy szobába, aztán hagyják dolgozni. E az a szövet olyan lesz, hogy csak az láthatja, aki életében még senkit nem csalt meg. A király megengedte. Maga is örült, hogy olyan ruhája lesz, amilyen még nem volt. A két szabólegény pedig a szövőfán külön szobában dolgozott.
Néhány nap múlva a király azt mondja az öreg miniszterének:
-Te még soha nem csaltál meg senkit. Eredj be a szabjólegényekhez, nézd meg, milyen szövetet készítenek.
Az öreg miniszter bement. Végignézte a szövőfát. Nem látott rajta semmit, de nem merte mondani. Kérdezik a szabólegények:
-No, tetszik-é?
-Szép, szép!-mondta, de hát csak nem látott semmit.
Odavitték a másik szövőfázoz, ott is kérdik:-Hát ez tetszik-é?
Arra is rámondta, hogy szép, pedig azon sem látott semmit. Visszament a királyhoz, aztán előadta neki, hogy minden szövet meglehetősen szép
A szabólegények már jelentették is, hogy kész a ruha, lehet próbálni. A király elmegy a próbára, a két szabólegény rendesen levetkőzteti, aztán ráhúzzák a semmit. A király ott állt előttük anyaszült meztelen.
Forgatták hol előre, hol hátra, aztán megkérdezték tőle is:
-Hát nem pompás?
A király is rájuk hagyott mindent, mert ő sem merte mondani, hogy nem lát semmit. Mondja neki a két szabólegény, hogy ez még semmi, a ruhához köpenyt is csináltak. Odaviszik, rá is adják, de a köpeny is a semmi volt.
A király nagyon szerette volna, hogy a legújabb ruhájában mindenki lássa, parádét rendelt el. Magára adatta az új ruhát meg a köpenyt, s ő maga ment a parádén legelöl. Fegyveresek kísérték, kétoldalt is azok fogták a köpenyt, hogy ne érjen a földre. Kitódult a nép a kapukba, aztán mikor a királyt meglátták, elkezdtek kiabálni meg a tenyerüket csapkodni, hogy:
-Jézus! Meztelen a király, s ennyi nép közt!/ A király tekingetett, nézte magát hol jobbról, hol balról, nem méltatlankodott, mert maga is úgy érezte, hogy a népnek igaza lehet. Hazament, felöltözött, hívatta a sazbólegényeket, de azoknak akkorra már hűlt helyük volt.





A FALUSI ÉS VÁROSI EGÉR


A falusi és városi egér

Sajti városi egér volt. Egy napon aztán elszánta magát, a motorjára pattant, és azt mondta:
-Régen nem láttam vidéki rokonaimat. Ideje, hogy meglátogassan őket.
Amikor végre találkozott Pajtival, falun élő unaokatestvérével, boldogan üdvözölték egymást. Pajti rögtön meg is hívta uzsonnázni.
-Na! Hogy ízlenek a gyümölcsök?-kérdezte Pajti.
-Hát, nem rosszak-bólintott Sajti. -De ha azokra az ínyencségekre gondolok, melyek nálunk a városban találhatók...Öszse sem lehet velük hasonlítani!
-Én nem hittem volna, hogy mindez létezik-mondta Pajti.
-Nos, látogass meg egyszer és majd meglátod!
Sajti belelendült, arról beszélt Pajtival, miylen mesés is a város és milyen nagyszerű ott az élet.
-Mi is jól élünk vidéken-bizonygatta Pajti.-Körülöttünk a természet, itt vannak a barátaink, nyugodt az életünk...
-Eh! A közelébe sem jöhet a városnak!-vágott a szavába Sajti.
Egy idő után elbúcsúzott az unokatestvérétől, főlült a motorra, és visszatért a városba.
Pajti csak arra tudott gondolni, amit Sajti mondott neki. Addig-addig gondolkodott, amíg egy napon meggyőzte magát, és elindult a városba.
-Hát rászántad magad, hogy elgyere!-üdvözölte Sajti a rokonát. -Kerülj csak beljebb megmutatom neked, mi a jó! El sem tudod képzelni, mi minden van itt! És Pajti valóban álmélkodva szemlélte az ennivalóval zsúfolásig teli házat, ahol még a hűtőszekrény is volt, és sok minden más.
-Ez aztán az eldorádó!-vallotta be Pajti.-Itt annyi finomság található, hogy nem is lehet meindent megkóstolni! És látta, amint ő és unokatestvére úsznak a levegőben, a legízletesebb ételek veszik körül őket, bele-beleharapnak ebbe is, abba is, mindenféle nyalánkságot kóstolgatnak...
Álmodozásást hirtelen lépések zaja-akár egy földrengés-szakította félbe.
-Mi...mi ez itt?-hebegte rémülten.
Ekkor egy óriási papucsos láb jelent meg felettük.
-Fuss! Fuss, mert szétlapít bennünket!-kiáltotta Sajti.
A két egér pedig fejvesztve menekült, alig úszták meg, hogy agyon ne tapossák őket.
A két unokatestvér végigszaladt a bútorokon, majd megpihent a televízió tetején.
-Jaj! Hogy megijedtem!-lehegett Pajti, akinek a szíve a torkában dobogott.
-Hát igen - mentegetőzött Sajti. - Néha előfordul egy kis kellemetlenség...
De alighogy kimondta, megjelent a ház úrnője egy olyan félelmetesen vad ábrázatú macskával, amilyent Pajti még életében nem látott.
Az asszony az egerekre mutatott, és kiadta a parancsot:
-Utánuk, Belzebub!
-Méghogy kellemetlenség! Ezt nevezed te kis kelemetlenségnek!- füstölgött Pajti, miközben rémülten menekültek. - Még soha nem volt részem ilyen rettegésben, mint most!
De mennyire így volt! A macska  rettenetes mancsai és éles fogai egyre közelebb kerültek hozzájuk! Szerencsére Sajti alapos helyismeretének köszönhetően sikerült megmenekülniük: beszaladtak a legközelebbi lyukba. Ezúttal hajszálon múlott, hogy megúszták!
-Szóval, ez az a csodálatos élet, amiről beszéltél?-nézett Pajti az unokatestvérére. -Tudod mit mondok neked? Most rögtön visszamegyek a falumba.
Néhány nappal készőbb Pajti előadta vidéki barátainak, milyen kalandokon ment keresztül.
-Elképesztő, milyen önteltek a városiak!-közölte velük.
-Azt hiszik, hogy jobban élnek, mint mi, pedig az életük teli van veszéllyel.
Okosabb a természetben élni nem godnoljátok? És mindenki, aki ott volt, egyetértően cincogott.

A RÁTARTI EGÉRKISASSZONY



HARLEQUIN MESÉK

A rátarti egérkisasszony

Volt egyszer egy rátarti egérkisasszony, aki minden áldott nap kora reggel tisztára söpörte a háza elejét. Egy nap csillogó pénzdarabot talált a földön. Majd kibújt a bőréből,:
-Mit vásároljak érte?-tűnődött. Cukorkát? Attól elromlik a fogam. Fenyőmagot? Az meg hamar elfogy. Tudom már! Szalagot veszek a farkacskámra, hogy még csinosabb legyek!
Azzal a piacra futott, és egy gyönyörű szalagocskát vásárolt. Ezentúl mindig sokáig sepert az ajtaja előtt, hogy mindenki megcsodálhassa.
-Jó napot, egérkisasszony!-köszöntötték csodálói. 
Sorra jöttek a házhoz a kérők. Először a szamár próbálkozott, de olyan érdes-karcos hangon vallott szerelmet, hogy az egérkisasszony azonnal kitette a szűrét.
A disznót is megigézte az egérkisasszony szépsége, és szerenádot adott neki.
-Hallagass el, mert még megsüketülök!-könyörgött neki az egérkisasszony.
A félelmetes oroszlán is kérőnek jelentkezett. Az egérkisasszony azonban kikosarazta: 
-Nem tudnék aludni az ordításodtól-mondta neki.
Szerencsét próbált a róka is. Érzelgős nótára gyújtott az ablak alatt, de az egérkisasszony megérezte benne a hamisságot.
Végül az egérkisasszonynak elege lett a kérők seregéből. Seprűnyéllel zavarta el a károgó, rikácsoló, bömbölő, kukorékoló társaságot.
Ekkor jelent meg a színen a macska. Olyan finoman hízelkedett és dorobolt, hogy az egérkisasszony majd elolvadt: 
-Ez aztán a jó modorú kérő!
A macska addig tette a szépet, míg a rátarti egérkisasszony halálosan beleszeretett.
Így történt, hogy egy szép nap a rátarti egérkisasszony és az álnok macska frigyre léptek...
Mihelyst azonban egyedül maradtak a macska azt tette, amit minden macska szokott: az egér után vetette magát. Egy hajszálon múlt, hogy a rátarti egérkisasszonynak sikerült elmenekülnie.


A DZSUNGEL KÖNYVE



maugliesbalu.jpg
HARLEQUIN MESÉK

A Dzsungel könyve

Farkas apó békésen szunyókált a családjával, amikor megzörrent a bokor:
-Nézzétek, egy emberkölyök!
Az állatok közössége befogadta a kis jövevényt. Sir Kán, a tigris azonban megesküdött: egy szép napon meg fogja ölni. 
Balú, a medve és Bagira, a párduc nyomban a védelmükbe vették a fiút, és legjobb barátaivá váltak.
A kisfiú akit Mauglinak neveztek el, a farkasok közt nevelkedett. Egy szép nap azonban az Állatok Gyűlése úgy döntött, vissza kell mennie a faluba, az emberekhez.
Mugli elindult, de magával vitte a dzsungel legértékesebb kincsét, a tüzet.
-Ha tiéd a tűz-mondta neki Bagira-,minden állat tisztelni fog.
-Most már te sem tehetsz ellenenem, Sir Kán-kiáltotta Maugli, és a tigrisre dobta a tüzet. az állat fejvesztve menekült.
Maugli folytatta újtát a falu felé. Az ágak között hirtelen majmok tüntek fel, és fogságba ejtették a fiút. 
maugliesamajmok.jpg
A majmok királyuk elé vitték Mauglit.
-Szabadon engedlek -mondta a majomkirály-, ha megosztod velem a tűz titkát.
Ebben a pillanatban ugrott a majmok közé Balú, a medve és Bagira, a párduc, akik mindvégig követték barátjukat. Bagira elszáguldott Mauglival, Balú pedig alaposan helybenhagyta a majmokat.
-Sir Kán itt van a közelben-mondta Maugli, mikor észrevette a lábnyomokat a földön. 
Az arra legelésző bivalyoktól kért segítséget, és közös erővel legyőzték a tigrist.
Végül megérkeztek a faluba. Barátai még utoljára tanácsokkal látták el Mauglit, a fiú azonban nem tudta levenni a szemét a kislányról, aki épp vizet merített a patakból:
-Hát ez meg milyen állat?-kérdezte Balútol.
-Ez egy kislány -válaszolta a medve- Miért nem segítesz neki? Maugli átgázolt a folyón. A vadon mögötte maradt.


adzsungelkonyve-harlequin.jpg

A FARKAS ÉS A HÉT KISGIDA

HARLEQUIN MESÉK
A farkas és a hét kis gida

Kecskemama az erdei házban élt hét gyermekével. A farkas szüntelenül lesben állt. Az járt a fejében, hogy tudná felfalni a kisgidákat.
Kecskemama a piacra indult.
-Senkinek se nyissatok ajtót!-figyelmeztette gidáit.
-Különösen a farkassal vigyázzatok! Ha bejut a házba, mindnyájatokat felfal!
A farkas látta, hogy a kecskemama elmegy otthonról.
-Itt az alkalom!-gondolta elégedetten.
Az ajtóhoz lopózott, és vékony hangon megszólalt. 
-Nyissátok ki, gyermekeim, én vagyot itt, az édesanyátok!
A gidák azonban meglátták a farkas bundáját.
-Dehogy nyitjuk-kiáltották-,a mi édesanyánknak szép fehér lába van, a tiéd meg csúf sötét!
A farkas lisztbe mártotta a mancsát, és visszament a házhoz.
Mikor az ajtórésen benyújtotta fehér mancsát, a kisgidák azt hitték, édasanyjuk érkezett meg.
Így hát nyugodtan kinyitották az ajtót. A farkas rájuk rontott és villámgyorsan felfalta őket.
Mohóságában még rágni is elfelejtett. Csak a legkisebb gida menekült meg: idejében bebújt az ágy alá. Félholt volt az ijedtségtől, amikor a kecskemama rátalált.
A kecskemama ollót tűt és cérnát vett magához, és gidájával a farkas keresésére indult. Az tele hassal horkolt a folyóparton egy fa alatt.
A kecskemama ollójával felvágta a farkas hasát. A kisgidák vidáman ugráltak ki belőle. Aztán követ gyűjtöttek és a farkas bendőjébe tömték.
A kecskemama összevarrta a farkas hasát.
-Alaposan megszomjaztam-mormogta a farkas, amikor felébredt.
-Megyek, iszom egyet. A folyóhoz ballagott, de amikor a víz fölé hajolt, a nehéz kövek meglódultak a hasában, és a farkas a vízbe fulladt.
A kecskemama és kisgidái pedig boldogan éltek, mígy meg nem haltak.

A HÁROM KISMALAC


aharomkismalacutnakindul.jpg 

Az erdő mélyén három kismalac testvér éldegélt Röfi, Töfi és Pöfi. 
A farkas szüntelenül körülöttük ólálkodott, hátha egyszer elkapja őket.
A testvérek elhatározták, hogy házat építenek magunknak, az majd megvédi őket. A legkisebb nádból húzta fel a magáét. Ő fejezte be leghamarabb s nyomban játszani ment. 

a_harom_kismalac.jpg
A középső fából kezdett építkezni. Látva azonban, hogy öccse már készen van, elkapkodta a munkát, hogy minél hamarabb csatlakozhasson a testvéréhez. A legidősebb téglából épített házat.
-Majd meglátjátok, mit ér a ti házatok a farkassal szemben-figyelmeztette testvéreit.
A farkas űzőbe vette a legkisebb malacot, aki lélekszakadva futott a háza felé. A farkas azonban ráfújt a nádházra, amely azonnal összeomlott.

aszenakismalac.jpg
A kismalac rémülten menekült a középső testvér házához. A farkas ott loholt a nyomában. 
A farkas csak ráfújt, és a faházikó is összeomlott.
A két testvér fürgén elszelelt. Fulladozva érkeztek a legidősebb téglaházához, nyomukban a farkassal. Mindhárman berohantak a házikóba, bezárták az ajtót és az ablakokat.
A farkas ott keringett a ház körül, s azon törte a fejét, hogy juthatna be. Kerített egy hosszú létrát, és felmászott a kémény tetejére.
-Majd a kéményen ereszkedem le -gondolta.
A legidősebb testvér azonban egy nagy üstben vizet forral. A farkas a kéményből egyenesen a forró vízbe zuhant, és összeégette magát.
aharomkismalac.jpgNagy jajgatás közepette kotródott el a házikótól. 
Azt mondják, soha többé nem kívánta a malachúst!

A három kismalac most már vidáman énekelte:

"Nem félünk a farkastól, farkastól,
 Nem bánt az csak megkóstol, megkóstol! :)"

2011. 11. 20.

EGY-KÉT-HÁR, NEM FÉLSZ MÁR

GERLINDE ORTNER
(Ha a gyerek rosszat álmodik)


Anyu! Anyu! - kiabál riadtan Klaudia. -Gyere be! Félek! Olyan rosszat álmodtam! - Édesanya megnyugtatja, Klaudai pedig kérdezősködni kezd: -Miért álmodom mindig olyan rosszat? Mitől vannak a rossz gondolatok? Igazából mi is az, hogy gondolat? Honnan jön az álom? Miért nem álmodhatok mindig szépeket? A felnőttek is álmodnak rossz dolgokról, anyu? Te meg apu miért nem szoktatok félni éjszaka?

-Mennyi kérdés! - mosolyog édesanya - Egyszerre nem is tudok ennyire válaszolni. Persze hogy a felnőttek is szoktak rosszat álmodni. Ilyesmi mindenkivel előfordul. A gondolat - az már nehezebb dolog. Talán jobban megérted, ha mesélek neked valamit.
Képzeld el, hogy a gondolatok apró kis emberkék. Valójában persze nem azok, de hát ez most mese lesz.

Nos, ezek a gondolatemberkék eleinte nagy békességben éltek, és szorgalmasan dolgoztak. Minden egyes gondolatemberkének megvan a feladata. Az egyik gondolat például el tudja neked újra mesélni azt a mesét, amit anyu felolvasott. A másik újra megmutatja a sok szép játékot, amivel a barátnődnél játszottatok. Némelyik gondolat segít emlékezned arra, amire a szüleid tanítottak, amit mutattak, vagy amit az óvodában vagy az iskolában gyakoroltál. Egyik gondolat nagyon jól számol, más gondolatok segítenek megtanulnod a verset.
Történt egy napon, hogy a gondolatemberkék összevesztek. Hogy hogyan is kezdődött a csetepaté, arra már senki sem emlékszik - csak annyi biztos, hogy a békességnek befellegzett. Az egyik gondolatemberke egyszeriben fontosabbnak képzelte magát a többinél. -Én igen fontos gondolat vagyok. Fel sem tudná építeni a gyermekünk a várat, ha én nem súgnám meg neki, hogyan folytassa. Egyszóval: sokkal fontosabb vagyok, mint te! - vágta oda ez a gondolatemberke a számológondolatnak. -Láttál már olyan gyereket, aki örül, ha számolnia kell?
-Lehet, hogy nem örül - vágott vissza mérgesen a számológondolat -, csakhogy én segítem hozzá a gyerekünket, hogy jó tanuló legyen, hogy egyedül tudjon vásárolni, hogy megtanulja beosztani a zsebpénzét!
-Ugyan, mit vitatkoztok - szólt közbe egy harmadik gondolat. -Hisz mindenki tudja, hogy én vagyok a legfontosabb, engem illet a dicsőség. Abból a sok szépből, amit a gyerekünk átél, én barkácsolom össze számára a leggyönyörűbb álmokat. Ugyan, van-e annál jobb, mint szépeket álmodni?

Az álomgondolat pöffeszkedése láttán a többi gondolatemberke majd megpukkadt mérgében. De minél dühösebbek lettek, annál jobban örvendezett az álomgondolat. Felfuvalkodott, lábujjhegyre állt, hogy megmutassa a többi gondolatemberkének:
csakugyan ő a legnagyobb, legfontosabb minden gondolat közt. Egyre több és több gondolatemberke gyűlt a fontoskodó gondolat köré. Először megpróbáltak a lelkére beszélni: ne legyen már olyan fennhéjázó, hisz ők valamennyien együtt fontosak és jelentősek a gyereküknek - mindegyik gondolatemberke a maga módján. Csakhogy az álomgondolat nem volt hajlandó egyikükkel sem összemérni magát. No, akkor támadt csak haddelhadd! Egymás szavába vágtak, ordítoztak, hadonásztak, de egyiknek sem sikerült letromfolnia az álomgondolatot. Kénytelenek voltak belátni, hogy szavakkal nem mennek semmire.

Összedugták hát a fejüket a gondolatemberkék, és azon tanakodtak, hogyan győzhetnék le a pöffeszkedő álomgondolatot.
-Majd mi megmutatjuk, hogy egy gyereknek egyáltalán nincs szüksége álmokra! Na várj csak!
Mérgükben nem sokáig gondolkodtak-fontolgattak: eltökélték, hogy majd jól megtréfálják a hetvenkedő frátert! Eszükbe sem jutott, hogy a tréfa talán balul sülhet el.

Ugyan, mit főztek ki a gondolatemberkék? Elhatározták, hogy jól összekavarják az álomgondolat szép álmait. Olyan buzgón törték a fejüket újabb és újabb tréfákon, annyira örvendeztek, hogy milyen jól felbosszantják majd az álomgondolatot, hogy közben egészen megfeledkeztek szegény gyerekükről, akinek meg kell szenvednie a sok rossz álmot. Nagy sokára azután elült a nagy hűhó, és előlépett a legértelmesebb gondolat.
-Ne légy annyira elbizakodott - tanácsolta az álomgondolatnak. - Mindannyian egyformán fontosak vagyunk. Mindegyikünkre szükség van, de egyikünknek sem szabad azt hinnie, hogy ő a legfontosabb. Csak akkor segíthetünk a gyerekünknek, ha összefogunk, ha sutba vágjuk a vitát.

Az álomgondolat megfogadta a legértelmesebb gondolat jó tanácsát. A többi gondolatemberke is megbocsátott neki, és többé nem ártotta magát a munkájába. Így aztán az álomgondolat megint szép, derűs álmokkal ajándékozta meg a gyereket.
Hanem, mivelhogy igencsak hiú volt őkelme, néha bizony megfeledkezett jó szándékáról. Hencegett, hetvenkedett, mindenáron le akarta tromfolni a többieket. Csakhogy a gondolatemberkék résen voltak. Már aznap éjjel jól összezavarták az álmokat, egészen addig, amíg az álomgondolat megint meg nem juhászodott.

Ezért aztán még manapság is megtörténik, hogy a gondolatok összekapnak, te pedig rosszat álmodsz. Rossz szellemekről, rablókról, gonosz emberekről - de ha így van, az csak a gondolatemberkék veszekedésének köszönhető, akik máskor anyu aranyos meséit mondják el neked újra meg újra. Ha már iskolába jársz, és azt álmodod, hogy hosszú-hosszú számoszlopot kell összeadnod, de sehogy sem érsz a végére - hát ebben a számológondolat a ludas. Ha álmodban fenyegető csatasorba fejlődnek a játékaid, vagy pedig felkerekednek, és világgá mennek - nos, ennek az a gondolat az oka, amelyik máskor is segít neked várat építeni.

Most pedig elárulom, hogyan teremthetsz rendet a buta gondolatok között, hogyan bírhatod rá őket, hogy mindegyik szép rendesen végezze a dolgát. Meglátod, sikerül - hiszen te vagy a gondolataid kapitánya!

Ugye hallottál már a vidám varázslóinasról? Te is lehetnél ám varázslóinas. De bizony eleinte a varázslóinasoknak sem sikerül mindig a varázslás a varázsigékkel. 
Még hatalmas, jóságos varázslómester sem járt különbül hajdanában, varázslóinas korában. Neked is gyakorolnod kell egy kicsit, hogy nagyra növekedjen a varázserőd. 

Mi az a három fontos dolog, amire minden varázslóinasnak szüksége van?
VARÁZSIGE, VARÁZSVESSZŐ- és : TÜRELEM! 
A varázsigét könnyű megjegyezni: 
"Egy-két-hár, nem félsz már."
Következik a varázsvessző, ami talán még a varázsigénél is fontosabb. A varázsvesszőt helyettesítheti a legkedvesebb játékod. Ugyan mi az? Talán a maci! Vagy a kutyus? Vagy a nyuszi? lehet persze a kedvenc babád is. Fogd meg, szorítsd jól magadhoz, és úgy mondd el a varázsigét. Most pedig igen fontos mozzanat következik. Miután elmondtad a varázsigét, gondolj valami nagyon szépre vagy nagyon mókásra. Képzeld el, például, milyen aranyos képe van a macidnak, és milyen puha a bundája. Vagy gondold el, milyen jól fogsz holnap játszani vele. Szorítsd jól magadhoz a kedvenc játékodat, és nagyon erősen gondolj a sok szép dologra.
De ha még most sem hagynak békében a buta gondolatok, ha még most is ijesztgetnek, próbáld elölről kezdeni az egészet. Mindjárt jobban és biztonságosabban érzed magadat. Segít ebben a kedvenc játékod is. Ha sikeres volt a varázsige, másnap reggel mesélj róla a szüleidnek, hadd örüljenek ők is, hogy az ő kis varázslóinasuk milyen ügyes.









2011. 11. 14.

NEM AKAROK MÉG LEFEKÜDNI

GERLINDE ORTNER
(Ha a gyerek nem akar elaludni)



Andris, itt az ideje, hogy végre lefeküdj! - figyelmezteti kisfiát édesanya. Andris azonban épp az autóival van elfoglalva, és esze ágában sincs abbahagyni a játékot. 
-Hadd játsszam még egy kicsit! - kérleli édesanyát. 
-Szó sem lehet róla! Így is tovább maradtál fenn, mint máskor. Na, gyere gyorsan. A gyerek protestál, de végül sikerül édesanyának lefektetnie. Gyors jójcakátpuszi, villanyoltás, ajtóbecsukás.
Pár perc sem telik el, Andris már dugja is ki a fejét az ajtón:
-Szomjas vagyok!
-Jól van - mondja édesanya-, szaladj, igyál valamit. De gyorsan.
Andris egyre lassuló léptekkel vonul át a nappali szobán. Lehetőleg minél többet szeretne elcsípni a tévé műsorból.
-Minden este ugyanez a cirkusz! - mordul rá édesapa.
Andris hosszas huzavona után elégedetlenül visszakullog a szobájába. Ugyanezen az estén történt, messze-messze Andristól meg a szüleitől, hogy Álommanó megint a Földre készült. Mint tudjátok, Álommanó álomport szór a gyerekek szemébe, hogy ha tetszik, ha nem, elaludjanak.
Csak azt nem tudjátok talán, hogy Álommanónak is van egy sereg gyereke. A nagyobb manógyerekek már segíthetnek édesapjuknak a munkában. A legkisebb manógyerek  pedig, a kis kíváncsi gézengúz, legszívesebben mindenbe beleütné az orrát! Állandóan unszolja édesapját, Álommanót, hogy vigye magával őt is a Földre. De hiába. Ezen az estén aztán elhatározza, hogy titokban mégiscsak édesapjával tart. Mint tudjátok, Álommanó nagy zsák álomport cipel a hátán. Manócska kiönt egy kevés álomport a zsákból, maga pedig belebújik. Indulás a Földre!
Hú, ez aztán a repülés! Manócska egészen beleszédül. Mihelyt megérkeznek a Földre, észrevétlenül kibújik a zsákból. De még most is szédül. Lehunyja hát a szemét, és a falnak támaszkodik. Amikor pedig megint felpillant - ó, jaj! -, Álommanó már messze jár, nem látja sehol! De Manócska nem búsul sokáig:
-Megnézem magamnak a Földet, aztán még mindig lesz elég időm, hogy apámat megkeressem - gondolja elégedetten. - Mindjárt be is kukkantok ebbe a szobába. És tudjátok, kinek a szobájába kukucskál be Manócska? Bizony: az Andriséba!
-Hát ez meg miféle szerzet? - kiált fel meglepetten Andris. - Ki vagy te? Nem ismerlek! De mókás képed van!
Szerencsére a szülei a televízió előtt ülnek, különben meghallották volna Andris szavait.
-Persze, hogy nem ismersz - mondja Manócska. - Most járok először a Földön. Az én papám az Álommanó. - Akkor te biztosan Manócska vagy, ugye? - bámul Andris.
-Igen, azért jöttem, hogy segítsek apámnak - henceg Manócska.
-Tudod, mit? - kiált fel Andris. - Tehetnél nekem egy nagy-nagy szívességet. Úgy unatkozom itt az ágyban. Legszívesebben sose aludnék. Ha nem volna az a buta elalvás, sokkal többet játszhatnék. Te biztosan tudsz nekem segíteni, hogy az Álommanó ne jöjjön be a szobámba!
Manócska nagyon büszke, hogy Andris ilyesmit tételez fel róla.
-Na jó, segítek - mondja kegyesen. - Apámtól tudom, hogy ahol már elvégezte az aznap esti munkáját, leszór az ajtó elé egy marék álomport, amit ti nem láthattok, csak mi. Ha nem szórná az ajtó elé az álomport, még utóbb újra belehintene egy adagot valakinek a szemébe, az meg kétszer olyan sokáig aludna - máshol pedig esetleg elfelejtené, és az a gyerek reggelig is ébren maradna. Itt van az én zsebemben egy marék álompor-tudod mit? - ideszórom az ajtód elé.
-Szuper! - örvendezik Andris. - Akkor játszhatom, ameddig akarok! Köszönöm szépen, aranyos Manócska!
-No, megyek világot látni - szedelőzködik a manógyerek. - Holnap este megint meglátogatlak. Mulass jól!
Andris pedig boldogan játszik az autóival. Legszívesebben felállítaná az autóvesenypályát, de fél, hogy arra mégiscsak felfigyelnének a szülei. Ásítozik, a szeme könnyezik, de ügyet sem vet rá.
Másnap reggel Andris bizony igen sápadt, és fekete karikák vannak a szeme alatt. Barátai beszólnak érte, és játszani hívják.
-Rendezzünk versenyfutást! - ajánlja Miki. Andris örül, mert nagyon szeret futni. Különben is meg akarja mutatni annak a pimasz Mikinek, aki mindig csúfolja a lemaradókat. Ha pedig Andris győz, akkor mérgelődik.
-Elkészülni - vigyázz - rajta!
Nekilódul az egész csapat. De mi történt? Az egyik fiú hátul kullog! Egyre nő a távolság közte meg a többi futó között! Ki az? Hát bizony -Andris! Annyira fáradt, hogy nem is fut - inkább csak vánszorog csigalassúsággal a többiek után. Miki a győztes. Ki is neveti Andrist!
Andris úgy érzi, mintha szivacsból volna a lába. Bosszankodik. Nem is játszik tovább a barátaival, mérgesen hazabaktat. De otthon sincs kedve semmihez. Délután megnézheti a televízióban a gyerekműsort - de még az érdekes kalandfilm sem köti le az érdeklődését. Fáj a feje, alig tudja nyitva tartani a szemét. Este ezért a szokásosnál sokkal hamarabb bújik ágyba.
Villanyoltás után megint betoppan Manócska.
-Na mi van? Most se akarsz aludni?
Andris legszívesebben azt válaszolná, hogy inkább elalszik, de aztán meggondolja:
-Hát persze, hogy nem akarok aludni! Olyan jó volt tegnap éjjel! Légy szíves, szórj megint egy kis álomport az ajtónk elé.
És Andris megint ébren tölti az éjszakát. De most már nem sok öröme telik benne, ha az autóival játszik. Kotorászik a játékai között, de valójában semmi sem érdekli. Unatkozom! Nem is érzem jól magam, mindenem fáj! Igazából nem is olyan rossz az az alvás! - gondolja magában.
Reggelire édesanya a kedvenc ételét teszi elébe: zabpelyhes müzlit. Csakhogy Andrist a fáradtság annyira elgyengítette, hogy meg sem bírja fogni a kanalat. Kénytelen lemondani kedvenc ételéről.
Reggeli után kimegy a parkba a gyerekekhez. Összehúzza a szemét, mert szúrja a fény.
-Labdázzunk? - kérdik a gyerekek. De Andrisnak olyan nehéz a karja, a lába, mintha jókora vasgolyók lógnának rajta.
-Ma nincs hozzá kedvem - mondja elhaló hangon. Játsszatok nélkülem.
-De unalmas vagy! - vágja oda a többi gyerek, és faképnél hagyják. Rá se néz senki egész délelőtt.
Andris alvás után vágyódik. - De buta voltam! Csak akkor van az embernek kedve mindenhez, ha alaposan kialudta magát. Csak akkor esik jól a játék, a tévézés. Csak akkor ízlik a kedvenc étele. Csak akkor tudd játszani a barátaival.
Időközben Álommanó megtudta, hogy suttyomban Manócska is vele tartott a Földre. Mindenütt keresi, de sehol sem találja.
Remélhetőleg nem követett el valami csínyt a kis haszontalan! - gondolja rosszat sejtve Álommanó.
Aznap este Andris megkéri Manócskát:
-Ma ne szórj álomport az ajtónk elé. nem szeretnék éjszaka ébren maradni. Mindenem fáj, a gyerekek meg nem akarnak velem játszani, olyan fáradt vagyok.
-Nem értem - mondja Manócska. -Mi, álommanócskák sosem alszunk, mégsem vagyunk fáradtak. De különösek is vagytok ti, embergyerekek! No, azért még itt maradok nálad egy kicsit, szeretném látni, amint elalszol.-De Andrisnak már le is csukódott a szeme.
Mivel Manócska ezúttal nem szórt láthatatlan álomport az ajtó elé, Álommanó hamarosan betoppant. Boldog, amikor rátalál Manócskára. Igaz, meg is szidja, de nem nagyon. Hanem amikor megtudja, hogy Manócska két éjjel is segített Andrisnak ébren maradni, komolyan előveszi fiacskáját.:
-Mi elboldogulunk alvás élkül, de az embereknél másképpen van. Ha egy ember nem alszik eleget, még meg is betegedhet. Te segíteni akartál Andrisnak, de kis híja, hogy kárt nem tettél benne. Ezért most megörvendeztetjük. Mától fogva, ha este első szóra lefekszik, reggel jutalmul valami meglepetést talál a párnája alatt. No de most már szedelőzködjünk. Sok gyerek vár még az egészséges álomra!
Andris sokáig alszik, átalussza majdnem az egész délelőttöt.
-De jót aludtam! És milyen éhes vagyok! Nagyszerű, süt a npa, mehetek standra a barátaimmal!
Amikor Andris be akarja vetni az ágyát, csudaszép tarka álomporgolyót talál a párnája alatt.
-De gyönyörűen csillog! Ezt biztos Álommanócskától kaptam! - örvendezik Andris. És ezentúl valahányszor első szóra, morgás nélkül lefekszik, reggel valami meglepetést talál a párnája alatt. Már egész gyűjteményre való álomporgolyója van, és mindig ő nyer, valahányszor golyózik a barátaival.