2011. 10. 15.

VÁNDORMADARAK

Hűvös októberi délután volt. Micimackó és Malacka egy farönkön üldögéltek Micimackó háza előtt, és az élet nagy kérdéseiről társalogtak. Többek között azt is megvitatták, hogy vajon az akácméz finomabb vagy a vadvirágméz. Egyszer csak a háztetőn egy sereg fecskére lettek figyelmesek.

-Biztosan születésnapot ünnepelnek - állapította meg Micimackó.- Kíváncsi vagyok, melyikük lehet az ünnepelt?!

A következő pillanatban mind felrebbentek, és V-alakzatban repülni kezdtek pontosan dél felé.
-Elég rövid ünnepség volt - állapította meg Malacka, - de biztos haza kell már menniük.

-Nézd csak, Malacka!-szólt Micimackó. - Elszálltak egytől egyig, még az ünnepelt házigazda is! És mind ugyanabba a z irányba repülnek!
-Igen, V-alakban dél felé szállnak - nézett Malacka a távolodó madarak után.

Egy perc sem telt bele, és ismét szárnysuhogás hallatszott. Bagoly ereszkedett le a levegőből, és üdvözölte barátait.
-Láttátok távoli kuzinjaimat? - kérdezte. -Vándormadarak. Ősszel minden évben melegebb éghajlatra vándorolnak. Úgyis mondhatnánk, hogy mennek nyaralni.

-Nyaralni?-kérdezte izgatottan Micimackó. - Én is nagyon szeretnék nyaralni! Igazán velük tarthatnánk mi is.
-Remek ötlet! -kiáltotta Bagoly. -Mindig is kedvem lett volna egy kis vándorláshoz. Különösképpen akkor, ha én vezethetem a rajt. Malacka, kérlek, szólj a többieknek, hogy holnap Micimackó házától indulunk mindnyájan a vándormadarak után.

Másnap reggel nagy volt a sürgés-forgás Micimackó kertjében. Kanga, Zsebibaba, Bagoly, Tigris, Nyuszi, türelmetlenül várták már az indulást.
-Ideje indulni, barátaim - sürgette őket Bagoly.
-Igen, igen! Már rég úton kéne lennünk! - helyeselt Tigris, miközben hatalmasakat szökkent.

Bagoly indulás előtt még egy gyors szemlét tartott:
-Malacka, nem lesz az a bőrönd túl nehéz? Zsebi baba, arra az esernyőre nem lesz szükséged. Micimackó, te meg már a tizenharmadik mézes bödönt hordod ki az udvarra! Biztosíthatlak, hogy egy is elég lesz.

Már indult is a vándorcsapat pontosan úgy, akár a vándormadarak. Az élen Bagoly vonult, majd utána a többiek V-, vagy ahhoz időnként nagyon hasonló alakzatban.
-Fütyörésszünk, mint a madarak!-biztatta a többieket Bagoly.
Erre mindenki fütyülni kezdett valamit, ami éppen eszébe jutott. Annyira belefeledkeztek a hangos fütyörészésbe, hogy nem is vették észre, amikor elvétették az útirányt.

Hosszú és fárasztó gyaloglás után egy ismeretlen helyre érkeztek.

-Ezek a sziklák alkalmasak lesznek arra, hogy megpihenjünk egy kicsit - szólt Bagoly.
-Tetszik nekem ez a hely. Jól lehet itt mézet enni - mondta teli szájjal Micimackó.
-Játszani is remekül lehet! - kiáltotta Zsebi baba, és Tigrissel együtt felszaladt a sziklák tetejére.
-Miénk a vár, tietek a lekvár! - kiáltották fentről.
-Tessék? Hol az a lekvár? - kérdezte Micimackó érdeklődve.

A játék azonban nem tartott sokáig, mert mindnyájan fázni kezdtek.
-Érdekes, hogy milyen hűvös erre az idő - állapította meg Bagoly.
-B-b-biztos, hogy errefelé kell mennünk? - érdeklődött Malacka bátortalanul.
-Hát persze! - hangzott Bagoly határozott válasza.
-Mi sem könnyebb, mint azt leellenőrizni, hogy észak vagy dél felé tartunk. Ha ugyanis naplementekor a Nap a jobb...izé...bal..., vagyis nem, mégis csak a ... Szóval, ha reggel, vagyis este...jaj ne! Elfelejtettem!

Szerencsére Malacka megpillantott egy útjelző táblát.
-Nézzétek! Aszongya, hogy ...É-é-é-szaki-sark!
Mit jelent az Északi-sark, Bagoly?

-Többek között sajnos azt is jelenti, hogy mi pont rossz irányba vonultunk-bosszankodott Bagoly. - Azt tanácsolom, vegyük fel ismét a vonulási V-alakzatunkat, és induljunk vissza!
Ha behozzák az időveszteséget, a visszafelé vezető utat már nem gyalogolva, hanem futva tették meg.
Annyira loholtak, hogy előbb-utóbb mindannyiukról szakadni kezdett a víz.

-Szerintem már nemsokára délen leszünk. Olyan meleg van, hogy majd megsülök! - kiáltotta hátra Bagoly iparkodó társainak. - Ha szétnéztek, láthatjátok, hogy sokkal barátságosabb ez a vidék, mint Észak zord sziklái.

Nemsokára meg is érkeztek Füles otthonához.
-Megérkeztünk! Ez a Pagony legdélebbi pontja - állította meg a kis csapatot Bagoly.
-Isten hozott benneteket! - üdvözölte barátait Füles. - Készültök valahova ezekkel a csomagokkal?
-Mi csak Délre vándoroltunk, mert úgy hallottuk, hogy Délen nagyon kellemes az éghajlat, és gyönyörű a vidék. A búskomor csacsi elmosolyodott:
-Örülök, hogy felfedeztétek ennek a tájnak a szépségét - mondta Füles. - Gyertek, megmutatom nektek a vidék nevezetességeit.

-Nézzétek - kezdte, ez az én bogáncsosom. Fenséges bogáncsok nőnek itt. Ezek meg itt puha leveleim. Ezeken lehet a legjobban hemperegni.
-És ez, ...ez meg itt a sáros pocsolyám! Ebben lehet a világon a legjobban dagonyázni -vezette körbe büszkén vendégeit Füles. -Ez meg itt a házam. Ide vonulok vissza, ha esik az eső. De nem mindig, mert itt Délen kellemes, langyos eső esik.

Füles egyre jobban belemelegedett a magyarázásba, barátai viszont egyre lankadó figyelemmel követték idegenvezetését. Időközben, ahogy elmúlt a futás okozta kimelegedés, a barátok ismét fázni kezdtek.
Mivel nem akarták megbántani Fülest, türelmesen hallgatták az előadást. Mikor azonban Füles egy hosszú körmondathoz akart mély levegőt venni, Micimackó udvariasan közbeszólt:
-Valóban varázslatos ez a hely! Mi lenne, ha itt telepednénk le egy kicsit Füles birtokán?

Így is tettek. Leültek Füles puha leveleire, és Micimackótól még egy nyalásnyi mézet is kapott mindenki. Remekül érezték magukat - Tigris kivételével. Ő ugyanis kifejtette, hogy a tigrisek nem szeretik sem a puha leveleket, sem a bogáncsot, sem pedig a mézet.
-Ha már itt vagyunk - javasolta Micimackó, - nézzük meg, mit csinálnak itt Délen a vándormadarak!
-Én sosem figyeltem őket - mondta Füles. - Csak azt tudom, hogy folyton zajonganak.

-Gyerünk, keressük meg őket! - javasolta Micimackó. Így történt, hogy a kis társaság a madarak keresésére indult. Keresték őket fenn, keresték lenn, Zsebi baba még a kövek alá is bekukucskált, ám egy árva madarat sem találtak.
Egy idő után aztán Micimackó óvatosan érdeklődni kezdett Bagolynál:
-Szerinted biztos, hogy most már Délen vagyunk? - kérdezte.
-Ó, egészen biztos. Mi jó helyen vagyunk, legfeljebb csak a madarak nem találtak még ide.

Aztán a következő pillanatba egy magányos madár repült el felettük. Egy seregély volt, de rövidesen el is tűnt a messzeségben.
-De szép! Szerintetek hová repül? - kérdezte Malacka.
-Hát, szerintem, minden bizonnyal még délebbre - válaszolta Bagoly. - Biztos Afrikába költözik, ahol még ennél is sokkal melegebb van.
-És mi történik azokkal az állatokkal, akik itt maradnak télire? - érdeklődött Malacka.
-Ó, hát azok keresnek valami búvóhelyet, ahol átvészelhetik a zordon telet.

-Mi sajnos nem tudunk délebbre repülni, így hát jobb lesz nekünk is felkészülnünk a télre - tanácsolta Kanga.
-Én is azt hiszem - helyeselt Micimackó. -Még maradt egy polc a kamrámban, amin elfér még egy csupor méz. Jobb lesz sürgősen feltöltenem, nehogy éhezzek a tél folyamán.
-Gyertek, vonuljunk haza, és készüljünk fel a télre!
Tavasszal majd ismét viszont láthatjuk a vándormadarainkat - azzal Bagoly útnak indult.

A SUGÁRGYEREK

GERLINDE ORTNER: 
(Ha a gyerek húzza az időt)


Melinda aranyos, barátságos kislány. Nem is volna rá semmi panasza édesanyának - ha Melinda nem húzná mindig az időt.
- Melinda, gyere, öltözz fel! - szól türelmetlenül édesanya. - Indulnunk kell!
Melinda lassan feláll. Útban az előszoba felé még eszébe jut valami. Például, hogy magával vihetne egy plüssállatot vagy egy babát. - De melyiket? A Zsuzsi babát vagy Pólyicát? Nem; legjobb lesz mégis a lompos-loncsos Lesi kutya. Vagy mégsem? Talán inkább a kis majmomat vigyem magammal? Vagy egy kisautót? Az a kabátzsebemben is elfér.
- Siess, Melinda! - szól rá édesanya. Melinda végül elhatározza, hogy legjobb lesz, ha bababőröndöt visz magával.
- Öltözz már végre!Mit húzod megint az időt? - Édesanya hangja egyre türelmetlenebb.
Az öltözködés sem megy olyan simán. Édesanya nagyon siet, hát elveszíti a türelmét, és inkább maga öltözteti fel kislányát.
- Még felöltözni se tudsz egyedül! - mondja mérgesen.
Melinda nem örül, hogy édesanya mérgelődik, de azt már nagyon is élvezi, hogy öltözteti. Így megy ez ebéd közben is.
- Melinda, egyél, ne bámulj! Ne turkálj az ételben, egyél rendesen. Borzasztó lassan megy ma az evés! Nézd, mi már rég készen vagyunk. Csak rád vár mindenki.A hús egészen kihűlt a tányérodon, annyira húzod az idő! - szól édesanya, és az utolsó néhány falatot gyorsan Melinda szájába tömi.
- Ilyen nagy lány, és etetni kell, mint a kishúgát! -mondja gúnyosan édesapa. Csakhogy Melinda nem örül, hogy ő a "nagy", és nagyon élvezi, hogy néha etetik, mint egy kisbabát.
Egy szép napon Melinda kimegy a parkba. Leül egy padra, és körülnéz a napsütésben. És ebben a pillanatban a Napocska leküldi Melindához számtalan sugárgyerekének egyikét. Méghozzá egyenesen Melinda orra hegyére.
- Hapci! Mi csiklandozza az orromat? - csodálkozik Melinda. És egyszer csak finom hangocskát hall:
- Sugárgyerek vagyok, szeretnék veled játszani.
-Nagyszerű ! - mondja Melinda. - Csak... hapci!... Ne ugrálj az orromon, mert csikis vagyok!
- Gyere, fussunk egyet a réten. Te vagy a fogó! - rikkant a sugárgyerek, és már ugrik is Melinda orráról egy orgonabokorra. Az orgonabokorról egy százszorszépre, a százszorszépről egy gesztenyefára, azon pedig ágról ágra. Csudára fürge; Melinda alig ér a nyomába. A vidám hancúrozás közepette észre sem veszik, hagy szalad az idő.
- Abba kell hagynunk. Haza kell mennem a Naphoz - sajnálkozik a sugárgyerek.
- Maradj még egy kicsit! - kérleli Melinda. - Nézd, ott ül az az unalmas Tomi! Ugyan, csiklandozd már meg!
A sugárgyerek Tomi orráról a fülére szökken, aztán az arcára, majd megint az orra hegyére. Tomi azt hiszi, egy légy szemtelenkedik vele, és nagyot csap - a tulajdon orrára.
- Juj! . kiált fel, Melinda pedig jót kacag.
Melinda meg a sugárgyerek még jó darabig rakoncátlankodnak, s közben a Nap eltűnik a házak mögött, és felbukkan a Hold.
- Azt a mindenit! - kiált fel a sugárgyerek. - Most már nem tudok visszamenni a Naphoz. Mit csináljak? Hová legyek?
- Sose bánkódj - vigasztalja Melinda. - Szépen hazajössz velem!
Melinda édesanyja már aggódik. Amikor a kislány végre hazaér, édesanya alaposan összeszidja. A sugárgyereknek sikerül észrevétlenül besurrannia Melinda szobájába.
Aznap este Melinda szokása ellenére nagyon siet mindennel - hogy minél hamarabb együtt lehessen barátjával, a sugárgyerekkel. Édesanya azt hiszi, azért igyekszik annyira a kislánya, mert bántja a lelkiismeret, amiért olyan későn ért haza. Amikor Melinda végre a szobájába lép, szörnyen megijed.
- Mi történt itt? A szép, új, virágos párnámon csúnya, nagy, égett folt éktelenkedik! És ez micsoda? A maci bundája egészenmegperzselődött. A babafürdőkád fele elolvadt! A kedvenc mesekönyvembe nagy lyuk égett!
Restelkedve bújik elő a sarokból a sugárgyerek.
- Ne haragudj!Ha sokáig muszáj egy helyben kuksolnom, először szörnyen meleg lesz körülöttem, aztán még melegebb, még melegebb, a végén már nagy a forróság. Hát így égett el annyi minden. Sokat ugráltam a parkban, és elfáradtam. Szeretném kipihenni magamat. De hol? Jaj, nem akarok itt maradni! Még soha így el nem húztam az időt. Nem lett volna szabad olyan sokáig veled játszanom! Haza akarok menni! Vissza a Naphoz meg a többi sugárgyerekhez! - És a sugárgyerek keserves sírásra fakad.
Melinda sajnálja, és kicsit ludasnak érzi magát. Aztán pompás ötlete támad:
- A kályha! Igen, a kályhában nyugodtan alhatsz, ott nem tehetsz kárt semmiben!
- Micsoda? Hogy bemásszam abba a sötét lyukba? - kiált elkeseredve a sugárgyerek.
- Igen, igen, nagyon szépen kérlek! Hiszen csak egyetlenegy éjszakáról van szó! Holnap korán reggel visszamehetsz a parkba, a többi sugárgyerekhez! Légy szíves, bújj be gyorsan! - kérleli Melinda. És a sugárgyerek kelletlenül ugyan, de engedelmeskedik.
Másnap reggel, amikor Melinda felébred, már nem találja ott a sugárgyereket. Melinda gyorsan megmosakszik. Magára kapkodja a ruháját, és sebtében megreggelizik. Fél, hogy édesanya észre fogja venni az égési nyomokat. Édesanya azonban annyira meglepődik, milyen fürge lett egyszeriben a kislánya, hogy nem vesz észre semmit. Melinda örül. Feledi gondjait, és örül, hogy édesanya megdicséri. A sugárgyereket már majdnem el is felejtette. De amikor az iskola felé menet átvág a parkon, váratlanul elébe toppan a sugárgyerek.
- Hogy ne haragudj, amiért a szobádban annyi kárt okoztam, és hogy sose felejtsd el, milyen jól játszottunk együtt, ajándékot kapsz tőlem. Ez az ajándék majd abban is segít, hogy többet ne húzd az időt. Nézd: ez itt egy sugárzenélőóra. Egyedül te látod - mindenki más számára láthatatlan. Ha sietsz, az óra villogni kezd, ha pedig gyorsan elkészülsz, fényes sugarat bocsát ki és halkan csilingel. Hát minden jót, a viszontlátásra! Mennem kell.
- Viszontlátásra, aranyos sugárgyerek! - kiált utána Melinda.- Nagyon köszönöm az ajándékot! A sugárzenélőórád biztosan mindig segít majd!
Melinda még sokáig integet a sugárgyereknek. Aztán nyakába szedi a lábát, és fut az iskolába. Nem szeretne elkésni!
Melinda otthon mindjárt szeretné kipróbálni az ajándékot. Ebédnél jól megrágja az első falatot, gyorsan lenyeli, és már veszi is a szájába a következőt. És lássatok csudát: a sugárzenélőóra villan egyet! Melinda majdnem olyan gyorsan fogyasztja el az ebédet, mint a szülei. Az óra pedig fényesen sugárzik, és gyönyörű dallamot játszik. Melinda azt sem tudja, hová legyen boldogságában.A szülők ugyan nem láthatják a csodálatos sugárzenélőórát, de nagyon örülnek, hogy Melinda már nem húzza az időt. Édesanya este, szokás szerint, figyelmeztetni akarja kislányát, hogy menjen már végre lefeküdni.
- De hol van Melinda? - kérdi meglepetten édesapát.
- Itt vagyok! - kiabál boldogan Melinda a szobájából. - Már lefeküdtem!
- Micsoda? Ilyen ügyes kislány vagy? - bámulnak a szülei. - Akkor ma még jut elég idő, hogy egy extrahosszú mesét olvassunk fel neked!
Melinda boldog. Magához szorítja a sugárzenélőórát, és gondolatban még egyszer megköszöni a sugárgyereknek a gyönyörű ajándékot.