Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2017

A szárnyas királyfi

Kép
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy király, s annak olyan szép leánya, mint égen a ragyogó csillag. Mikor a királykisasszony eladósorba került, tízen,húszan is jöttek leánynézőbe, mind csupa királyfik, de a királykisasszonynak éppen a legszegényebb királyfin akadt meg a szeme.
Azám, csakhogy a király azt szerette volna, hogy a leánya a leggazdagabb királyfit válassza, s merthogy ezt nem tette, nagy haragjában bezáratta a palota legmagasabb tornyába, s ottan tartotta szomorú rabságban.
Hiszen zárhatta, mert a szegény királyfi minden alkonyatkor meglátogatta a királykisasszonyt, úgy, hogy arról senki lélek sem tudott. Ugyan hogy lehetett ez?
Úgy, hogy a királyfinak volt egy ezermester inasa, ez szárnyat csinált a gazdájának, s amint esteledett, alkonyodott, felszállott a város szélén, s mint egy madár úgy repült be a torony ablakán.

Hát ez így volt egy hétig, kettőig, egyszer azonban eszébe jutott a királynak, hogy meglátogatja a leányát, hátha szép szóva…