TÁLTOS JANKÓ

Kép: Reményi Krisztina
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy szegény ember, s annak három fia. De olyan szegény volt, mint a templom egere, még száraz kenyeret is csak nagy ritkán ettek.
Kérdi egy reggel a szegény az idősebb fiától:
-No, édes fiam, mit álmodtál az éjszaka?
-Én bizony édes apám, azt álmodtam, hogy egy terített asztal mellett ültem s úgy jóllaktam, hogy a királlyal sem cseréltem volna. A hasam csak úgy felpuffadt a sok minden jótól, aztán elkezdtem verni, mint a dobot s olyan erősen pufogott, hogy a pufogástól amennyi veréb olt a faluban, mind szétrepült.
-Hát, fiam - mondja a szegény ember - ha olyan jóllaktál, akkor neked nem is kell ma kenyér. Ha kéne is, hiába kéne, mert úgy sincs
Kérdi a középső fiától is.
-Hát, te fiam, mit álmodtál az éjszaka?
-Én, édes apám, azt álmodtam, hogy vettem a vásáron egy pár sarkantyús csizmát, de aztán az olyan sarkantyús csizma volt, hogy mikor a bokámat összevertem, hetedhétországra hallatszott a sarkantyú pengése.
-No, ennek csakugyan örvendek - mondja a szegény ember - akkor legalább nem kell neked csizmát vennem.
Most a legkisebb fiától, Jankótól kérdezte meg:
-Hát, te fiam, Jankó, mit álmodtál az éjszaka?
-Én is álmodtam valamit, édes apám, de hogy mit, senkinek a világon meg nem mondom.
-Senkinek meg nem mondod, de nekem meg - rikkantott rá a szegény ember.
De hiába faggatta, fenyegette Jankót, hiába ütötte, verte, kérdezte, egy szót el nem árult az álmából. Mikor már nem tudta szenvedni az apja verését, kiszaladt a házból, futott fel az utcán, ki a mezőre, be az erdőbe, árkon-bokron keresztül, utána az apja is egy nagy husánggal.
Amint így szaladnának, jön velük szembe a király hat lovas hintón, nagy kísérettel s ahogy meglátja őket, rászól a szegény emberre:
-Hé, atyafi, miért kergeted azt a fiút?
-Hogyne kergetném -mondá a szegény ember- amikor nem mondja el, mit álmodott az éjszaka.
-Jól van - mondja a király - hagyj békét annak a fiúnak, add hozzám szolgálatba, majd nekem elmondja az álmát.
A szegény ember szívesen beleegyezett, mert a király még egy nagy zacskó pénzt is adott neki. szépen hazament s a király is ment a maga útjára.
Ahogy a király megérkezett a palotájába, első dolga volt, hogy elővegye Jankót s mondja neki:
-Na, Jankó fiam, hadd hallom az álmodat.
-Felséges királyom, -mondá Jankó - életem, halálom kezedbe ajánlom, nem mondhatom el az álmomat senkinek a világon.
Fenyegette a király mindenféleképpen, hogy így felakasztja, hogy úgy kerékbe töreti, meg amúgy lófarkára kötteti, de mind hiábavaló volt: Jankó nem mondta el az álmát.
Megharagudott a király erősen s mondta:
- Na, megállj, Jankó, nem akasztatlak fel, kerékbe sem töretlek, lófarkára sem köttetlek, rettentőbb halált szántam én neked.
Egybe behívatott két katonát s parancsolta, hogy vigyék Jankót a palota legmagasabb tornyára, falazzák be a toronynak ajtaját, hogy vesszen ott éhen-szomjan ez a makacs legény.
Vitték Jankót a katonák, de éppen abban a szempillantásban lépett be a királykisasszony, s ahogy meglátta Jankót, rajta feledkezett a szeme, s ahogy megtudta, mit akarnak Jankóval, egyszeribe elhatározta magában, hogy egy élete, egy halála, megmenti ezt a bátor, szép legényt.
Amikor a kőművesek Jankót befalazták, az egyik kőművesnek adott egy csomó pénzt, hogy egy követ hagyjon csak szabadon, hadd lehessen azt kivenni s betenni.
A kőműves úgy tett, ahogy a királykisasszony  kívánta, s Jankó nem veszett sem éhen, sem szomjan, mert a királykisasszony mindennap vitt neki ételt, italt bőven, amikor senki sem látta.
Telt, múlt az idő, egyszer a kutyafejű tatárok királya hét fejér lovat küldött a király udvarába, de olyan egyformát, mint hét tojás, hogy egyet a mástól megkülönböztetni nem lehetett, s azt üzente, a kutyafejű tatárok királya, hogy egy-egy esztendő különbség van egy-egy ló között s ha vagy a király, vagy pedig valamelyik embere ki nem találja, hogy melyik a hét ló közül a legfiatalabb s melyik az utána következő, a harmadik, negyedik, ötödik, hatodik, hetedik: felkerekedik a katonáival, elpusztítja az országot, hogy kő kövön nem marad; nem kegyelmez még a királynak sem, cska egyesegyedül a leányának. Azt elviszi magával feleségnek.
Összehívatta a király a tanácsosait, tanakodtak éjjel-nappal, aztán összehívattak az országból mindenféle bölcs embert, de egy sem találkozott, aki megkülönböztesse a hét lovat egymástól.
Hej, nagy búba merült az egész ország! Búsult a királykisasszony is, mert mi haszna néki abban, ha meg is hagyják az ő életét, ha a kutyafejű tatárok királya elviszi magával! Este, mikor vacsorát vitt Jankónak, sírva panaszolta el, hogy mi történt.
-Amiatt bizony egyet se sírjon, felséges királykisasszony, -mondja Jankó- könnyű azt eltalálni, hogy hét ló közül melyik másik. MOndja meg az édesapjának, hogy tetessen ki az udvarba hét tekenő zabot, mind más-más esztendőből való termést s majd meglátják, hogy a legkisebb ló az idei zabot eszi meg s a többi is, amint következik, abban a sorrendben.
Mondja a királykisasszony nagy örömmel az apjának, hogy mit kellene tenni.
-Hát azt neked ki mondta? - kérdezte a király.
-Ezt én álmomban láttam - mondá a királykisasszony, mert nem akarta elárulni, hogy Jankó él.

Megjegyzések

TOP 3 BEJEGYZÉS

Micimackó látogatóba megy

Szemfüles érzékszervek

ANTOINE DE SAINT-EXUPÉRY, A kis herceg