SZÖKEVÉNY SZEPLŐK

Ha a gyerek elégedetlen külső adottságaival

LÁZÁR ERVIN

-Gyógyító mesék-

Marci utálta a szeplőit. Ami azt illeti, volt is neki mit utálnia, mert hetvenhat szeplő virított az arcán. Pontosabban hetvenöt, mert egy - a hetvenhatodik - a füle cimpáján hivalkodott. Az igazság kedvéért el kell mondanom, hogy ebben az utálkozásban Marcinak egyáltalán nem volt igaza. Mert helyre kis szeplői voltak. Csinosak, jóképűek, vidorak. A legnagyobb akkora volt, mint egy jól táplált borsó, a legkisebb meg, mint egy fogyókúrázó mákszem. Ennek a legkisebbnek neve is volt. Úgy hívták: Szeplő Szepi. Ott lakott Marci orra tövén. Nos hát ezeket szidta-hordta folyvást Marci. Eladdig és olyannyira, hogy egy szép napon a szeplők megsértődtek.

-Még hogy mi vagyunk a csúnyák, ocsmányak, rútak, rettentőek?! Na megállj! - kiabálták. S éjszaka, mikor Marci aludt, uzsgyi, kisurrantak az ablakon. Még az is amelyik a füle cimpáján feszített, pedig a fülcimpánál előkelőbb hely nemigen létezik egy szeplő számára. Ott maradt Marci egy mákszemnyi szeplő nélkül, mivel - mondanom sem kell - Szeplő Szepi is ment a többivel. Hogy merre mentek? Merre mehet hetvenhat sértődött szeplő? Neki a vakvilágnak.

Marci reggel fölébredt, s valami furcsát érzett. Szalad a konyhába a mamájához, az meg ámulva néz rá, és így szól:

-Jó reggelt, kisfiú! Hát te hogy kerülsz ide?
-Kisfiú? - csodálkozott Marci. - De hiszen én a Marci vagyok.
-Jesszus! - kiáltott a mama, és a világosság fele  fordította a fiát. - Tényleg a Marci! De hát hova lettek a gyönyörű szeplőid?

-Nincs szeplőm? - csillant fel Marci szeme, és rohant a tükörhöz.
Valami nem tetszhetett neki abban a tükörben, Mert elkomorodva mondta: - Te anyu, rossz ez a tükör. Egy sápatag gyerek van benne.
-Nem a tükör rossz, kisfiam - csóválta a fejét a mamája-, hanem, tudod a szeplők...
Marci most már nem örült annyira, hogy megléptek a szeplői. "Egy azért maradhatott volna - gondolta magában. - Szeplő Szepi vagy az, amelyik a fülcimpámon volt. "És szomorkásan indult bevásárolni. Mert mindig segített a mamájának, és szeretett is üzletekbe járni. Ott is szerették az üzletekben, mert bár egy icipicit nagy szája volt, azért igen kedves is tudott lenni. De most furcsán, összehúzott szemmel nézett rá a hentes, a fűszeres, az újságos, a virágárus és a zöldséges is.

-Hát a Marci hol van? - kérdezték.
-Én vagyok - mondta rosszat sejtve Marci.
-Nono! - így a hentes.
-Na ne! - így a fűszeres.
-Nana'! - így az újságos.
-Nana! - így a virágárus.
-No ne! - így a zöldséges.
-Merthogy a Marci egy szép szeplős gyerek, te meg egy sápatag kis fehér bőrű. Nem mondjuk, nem vagy csúnya gyerek, de a Marcihoz képest! Ajaj - mondták és legyintettek.

És bizony aznap Marci egy kicsit mócsingosabb húst, tegnapibb kenyeret, tegnapelőttibb újságot, hervatagabb virágot és halványsárgább sárgarépát kapott, mint máskor. Elkeseredetten rohant fel a lépcsőn, majdnem sírt.

-Mi bajod? - kérdezte a mamája.
-A szeplőim - sóhajtott Marci -, a szeplőimet akarom!

Nosza, nekiláttak, keresni kezdték őket a lakásban. Még a szőnyeg alá is benéztek. De egy fia szeplőt sem találtak.
Mit volt, mit tenni, Marci nekivágott a városnak. Elment a Talált Tárgyak Osztályára.
-Jó napot!
-Jó napot! - válaszolta a Talált Tárgyak Osztályának főnöke, egy szemüveges, öreg bácsi, s közben fel se nézett az újságból. - Esernyő? Kesztyű? Aktatáska? Pénztárca? Vagy netán a fejét méltóztatott elveszteni? - A szeplőimet keresem - mondta Marci.
-Milyen volt?
-Barna, kerek. Mind a hetvenhat.

Az öregúr felállt, odament egy nagy polchoz, és beletúrt a limlomok közé. Leemelt egy palacsintasütőt.
-Nyele volt a szeplőjének? - kérdezte.
-Nem - hebegte Marci.
-Akkor ez nem az - állapította meg az öregember, és visszatette a palacsinta-sütőt.
Aztán Marci elé rakott egy diszkoszt, egy csészealjat, egy pudingot, egy ceruzahegyezőt, egy lencsét, egy borsót, egy babot, egy széntablettát, egy cipőgombot, egy inggombot és egy pulykatojást.
-Tessék, mind kerek és barna. Melyik az?
-Sajnos, egyik se - szomorkodott Marci és irigykedve nézte a pulykatojást. A Talált Tárgyak Osztályáról a rendőrségre ment. Itt egy őrmester fogadta.
-Szóval szökött szeplőket keresel?
-Igen.
-Részegesek?
-Nem.
-Loptak?
-Nem.
-Raboltak.
-Nem.
-Mit vétettek a törvény ellen?
-Semmit - mondta Marci.
-Hát akkor? - tárta szét a karját az őrmester.
Elnyargalt hát Marci a tanácsra.
-Szeplőügyben? - ráncolta a homlokát a portás. - Talán az állattenyésztési osztály illetékes.
Az állattenyésztési osztályon egy bácsi éppen egy lovat rajzolt a falra.
-Szeplő??? Talán szép ló ügyben, fiacskám!
-Nem szép ló, szeplő - morogta Marci.
A bácsi a fejét rázta, és nagy igyekezettel satírozta a ló sörényét.
-Talán a növénytermesztésnél - mondta.
A növénytermesztési osztályon egy barátságos fiatalember ült, a bal füle mögött egy tulipán, a jobb füle mögött egy muskátli virított, a mellényzsebébe tűzve meg egy búza-, egy árpa és egy rozskalász.
-Szeplő? Egy pillanat. - Föllapozott egy nagy könyvet. - várjunk csak...szépcsalán, szépecske széphártya, szépik e, széplegényfű - olvasta ak önyvből, és felkiáltott: -Megvan! Szeplőlapu! Ezt keresed?
-Nem laput, a saját szeplőimet - magyarázta Marci.
A felvirágzott fülű elkomorodott.
-Pedig olyan szép ez a szeplőlapu. Úgy is hívják, hogy Boldogasszony csepegtette fű, forrasztófű, méregvonófű, párducfű meg viaszfű.
A fiatalember belemelegedett az olvasásba, már nem is nagyon törődött Marcival.
-Azt is felolvasom neked - kiáltotta, hogy a szittyót hányféleképpen hívják!
Marci óvatosan kihátrált a szobából, de a fiatalember észre sem vette, sorolta csak a szittyó neveit. Marci még a lépcsőházban is hallotta: csurikló, csuhi, fülemülefű, kancsuka, kaszitkó, semők, sisák, sörkefű, szövőke.

-Ej - sóhajtott odakinn-, kaszitkó, semők, sisák! Hol lehetnek a szeplőim?
Még szerencse, hogy meglátta Mikkamakkát. Egy ligeti padon ült Mikkamakka, és lógázta a lábát.
-Hát te? - kérdezte tőle Marci, és lehuppant mellé a padra.
-Kóbor szeplőket figyelek- mondta Mikkamakka -, nagy ma a szeplőjárás.
-Csak nem? - csillant fel Marci szeme. -Hány szeplőt láttál?
-Hetvenhatot - mondta Mikkamakka, és a szeme sarkából Marcira pislantott. -Itt masíroztak. Gyalog mentek szegények, mert nem volt villamosjegyük.
-Merre mentek? - kérdezte izgatottan Marci.
-Erre - mutatta Mikkamakka.
Marci meg uzsgyi, már ott se volt! Rohant a szeplők után. Meg is találta őket hamar. Egy árokparton ültek és szomorkodtak. Hetvenhat szomorú szeplő. Azaz csak hetvenöt, de ez majd később derül ki.
-Olyan jó lenne, ha visszajönnétek - mondta nekik Marci.
A szeplők gyanakodva néztek rá.
-És nem szidsz többet bennünket?
-Soha - válaszolta mély meggyőződéssel Marci.
-Nem mondod, hogy rondák vagyunk, hogy csúfak vagyunk, hogy rettenetesek vagyunk, hogy ocsmányok vagyunk?
Marci rázta fejét.
A szeplők erre visszamasíroztak az arcára. Marci már-már elmosolyodott, amikor valami furcsát érzett.
-Mindnyájan megvagytok? - kérdezte aggodalmasan.
-Egy pillanat - mondta az, amelyik a fülcimpáján ült-, megszámoltam. - Aztán ijedten fölkiáltott: -Szeplő Szepi elveszett. Nincs senki az orrod tövén.
Nosza, keresni kezdtek. Ez már könnyebben ment, mert a szeplők is segítettek. Meg is találták hamar. Egy akáclevélen ült.
-Szervusz, Szeplő Szepi, gyere vissza te is! - mondta neki Marci.
De Szeplő Szepi rázta a fejét.
-Nem mehetek - mondta-, mert akkor egy egyedül maradna. - És maga mellé mutatott.
Ekkor vették észre -Marci és a szeplők-, hogy Szeplő Szepi mellett ül valaki. Egy ijedt, idegen kis szeplő.
-Bemutatom Szeplő Sziszit - mondta Szepi.-A legjobb barátom. Szegény nagyon magányos.
-Bizony - mondta Szeplő Sziszi-, csak kódorgok, csámborgok, kujtorgok, csavargok, lézengek. lődörgök, de szerencsére most már van egy barátom. Igaz, Szepi?
-Igaz - mondta Szepi szomorúan.-S ezután már együtt kódorgunk, csámborgunk, kujtorgunk, csavargunk, lézengünk és...és...mit is mondtál még?
-Lődörgünk.
-Igen, lődörgünk, mert mis sosem hagyjuk el egymást.
-Tudjátok mit? - mondta erre Marci. -Sziszi is költözzön az orrom tövére. Van ott még hely Szepi mellett.
-Igazán?!-kiáltották boldogan mindketten, és odapattantak Marci orra tövére. Sziszi még kicsit izgett-mozgott a boldogságtól.
-Gyönyörűséges!-mondta.-Legjobb szeplőnek lenni egy orrtövön.
-És a fülcimpa, az neked semmi? -méltatlankodott az, aki Marci fülcimpáján lakott.

De nem törődött vele senki.
Hazaértek.
-Na végre, hogy mindnyájan megvagytok - mondta Marci mamája, aztán jobban szemügyre vette fiát. -Azért valami furcsa van rajtad.
-Talán Szeplő Sziszire gondolsz - mondta Marci. - Nem engedhettem, hogy kódorogjon, csámborogjon, kujtorogjon, csavarogjon, lézengjen, lődörögjön, barát nélkül szomorkodjon.
Hát így történt. S ha találkoztok egy szép kisgyerekkel, akinek éppen hetvenhét szeplője van, hát az a Marci.





























Megjegyzések

TOP 3 BEJEGYZÉS

Szemfüles érzékszervek

TÁLTOS JANKÓ

Grimm legszebb meséi: HAMUPIPŐKE