Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2011

A kígyó

Kép
Ha az ember mindenáron szellemes akar lenni, megesik, hogy egy kicsit elveti a sulykot. Én sem voltam egészen szavahihető, amikor a lámpagyújtogatókról beszéltem. Így aztán félő, hogy hamis fogalmat adok bolygónkról beszéltem. Így aztán félő, hogy hamis fogalmat adok bolygónkról azoknak, akik nem ismerik.
Az emberek ugyanis igen-igen kevéske helyet foglalnak el a Földön. Ha a Föld kétmilliárd lakosa kissé szorosabban egymás mellé állna, olyasformán, mint például egy futballmeccsen, könnyen elférne egy húszezer négyzetméternyi téren. Az egész emberiséget össze lehetne zsúfolni a Csendes-óceán legparányibb kis szigetére.

A fölnőttek ezt persze nem hinnék el. Ők igen nagy helyet tulajdonítanak maguknak. Azt képzelik magukról, hogy tekintélyesek, akár a majomkenyérfák. Föl lehet szólítani őket: tessék, számoljanak. Ez tetszeni fog nekik, mert imádják a számokat. De ne vesztegessétek az időtöket ilyen föladatra. Fölösleges. Inkább higgyetek nekem.
A kis herceg tehát, amint földet ért, alap…

A föld

Kép
A hetedik bolygó tehát a Föld volt.
Ez a Föld nem akármilyen bolygó ám! Van rajta száztizenegy király (beleszámítva természetesen a néger királyokat is), hétezer geográfus, kilencszázezer üzletember, hét és fél millió részeges, háromszáztizenegymillió hiú, vagyis körülbelül kétmilliárd fölnőtt!


Hogy valami fogalmunk legyen a Föld nagyságáról, gondoljuk meg, hogy az elektromosság fölfedezése előtt a hat kontinensen egész hadseregnyi lámpagyújtogatót kellett alkalmazni, szám szerint négyszázhetvenkétezer-ötszáz-tizenegyet.
Kissé távolabbról nézve mindez pompás látványt nyújtott. A hadmozdulatok éppolyan szabályozottan folytak, mint egy balett mozgása egy opera színpadán. Kezdték az új-zélandi és az ausztráliai lámpagyújtogatók. Meggyújtották a lampionjaikat, aztán aludni mentek. Utána beléptek a táncba a kínai meg a szibériai lámpagyújtogatók; majd ők is eltűntek a kulisszák mögött.
Most került sor az oroszországi és indiai lámpagyújtogatókra.
Utánuk az európaiakra és a z afrikaiakra. A…

Mennyi az idő?

Egy napon, mikor Micimackó épp kilépett az ajtón, hogy sétával üdvözölje a napot és búcsúztassa reggelijét, egy fehér borítékot pillantott meg a lábtörlőn.
-Ez biztosan nekem jött! - rikkantotta. -Mi másért tették volna a lábtörlőmre?! Úgy ám! - állapította meg, amikor fölvette. - Az én nevem van ráírva:
"Micimackó". Milyen elegáns!
Kiment a kertbe, s közben a borítékot bontogatta. Nagy fehér kartonlap volt benne, egészen teleírva.
Erről eszébe jutott az olvasás nem erőssége; az igazat megvallva, olvasni csak két szót tudott, azt hogy "Micimackó" és "méz".
-No, nézzük csak! Ez a szó M-mel kezdődik, ez a másik meg R-rel...ez biztosan valami Fontos Dolgot jelent.
Elmegyek és megkérdezem Nyuszit.

-Útközben Malackával találkozott.
-Szervusz, Malacka! Hová-hová?
-Nyuszihoz - felelte Malacka. - megkérem, hogy segítsen ezt elolvasni. Itt az áll, hogy "Malacka", de a többit nem tudom elolvasni.
-Én is arra tartok, és pont ugyanezért - vágta rá Mackó. -K…

A Pásztorlány meg a Kéményseprő

Láttatok-e valaha időtől megfeketedett, öreg-öreg almáriumot, faragott cirádákkal, levélfüzérekkel díszített ódon szekrényt? Hát ilyen almárium állt egy szobában; régi jószág volt, még dédanya hagyta örökül. Farózsák meg tulipánok és a legcikornyásabb faragványok ékeskedtek rajta; közülük szarvasok dugták ki agancsos fejüket. Odafönn pedig, az almárium ormán, egy faragott alak állt, nevetséges formájú ember, aki maga is nevetett vagy inkább vigyorgott, mert vidám fintorát nemigen lehet nevetésnek mondani.

Patás kecskelába volt, hosszú, hegyes szakálla, még szarvat is viselt a homlokán. A szobabéli gyerekek elnevezték Bakkecskelábú Fő- és Altábornoki Őrmesterkapitánynak, mert ezt a nevet mulatságosan nehéz volt kimondani, és ezzel a ranggal ugyan kevés katona dicsekedhet! De kifaragni se lehetett ám könnyű a kecskelábút! Valaki mégis kifaragta, s most ott állt az öreg szekrény ormán.

Állt, és nem vette le a szemét a tükör előtti asztalkáról, mert ott meg egy gyönyörűséges szép kis porc…

A Vasorrú Banya

Kép
Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király, akinek egy kígyó megjósolta, hogy a fiát tizenhat éves korában nem tudja megőrizni. A király megijedt, a fiát mindjárt üvegkastélyba tette, úgy nevelte. A gyerek már tizenhat éves lett, mikor  egyszer lovasok mentek arra. Meglátta őket, nagyon szeretett volna közéjük menni. Az apja végül kiengedte. De alig volt a gyerek odakinn, jött egy nagy forgószél, fölkapta, aztán vitte erdőn-mezőn át. Akkor újra egy erdőhöz értek, ott letette. A királyfi azt sem tudta, merre menjen, nem járt azon a vidéken sosem. Úgy élt az erdőben vadalmán. Egyszer egy éjszaka valami világosság pillogott előtte, egy ablakféle volt. Odabenn egy öregembert talált.
-Adjon isten jó estét, bátyámuram!
-Adjon isten neked is, fiam! - mondta az öreg. - Hol jársz te itt, ahol még a madarak sem?
A királyfi elmondta neki az élete sorát, kérte, hogy vezesse ki őt ebből az erdőből. Az öreg megígérte, hogy majd kivezeti, ha reggel lesz, addig még esznek is, alszanak is egyet…