Az üzletember




A negyedik bolygó az üzletemberé volt. Ennek annyi dolga volt, hogy még csak föl se nézett, amikor a kis herceg megérkezett.
-Jó napot! - mondta a kis herceg. - Uraságodnak kialudt a cigarettája.
-Három meg kettő, az öt. Öt meg hét, az tizenkettő. Tizenkettő meg három, az tizenöt. Jó napot! Tizenöt meg hét, az huszonkettő. Huszonkettő meg hat, az huszonnyolc. Nem érek rá újra rágyújtani. Huszonhat meg öt, az harmincegy. Hopp! Tehát összesen ötszázegymillió-hatszázhuszonkétezer-hétszázharmincegy.
-Ötszázmillió micsoda?
-Mi az? Még mindig itt vagy? Ötszázmillió izé...már nem is tudom...Annyi dolgom van! Én komoly ember vagyok, én nem fecsérlem léhaságokra az időmet! Kettő meg öt, az hét...
-Ötszázmillió micsoda?- ismételte a kis herceg, mert ha egyszer egy kérdést föltett, nem tágított tőle többé.
Az üzletember fölkapta a fejét.
-Ötvennégy éve lakom ezen a bolygón, de eddig még csak háromszor zavartak. Először huszonkét éve egy cserebogár; isten tudja, honnét pottyant ide. Iszonyatos zajt csapott, úgyhogy négy hibát is ejtettem a számadásomban. Másodszor tizenegy esztendeje köszvényrohamot kaptam. Keveset mozgok, nincs időm lófrálni; én komoly ember vagyok. Harmadszor pedig: most!
Szóval azt mondtam, hogy ötszázmillió...
-Micsoda?
Az üzletember látta: semmi reménye rá, hogy békén hagyják.
-Olyan kis apróság, amit az égen látni olykor.
-Légy?
-Dehogy! Olyan kis csillogó.
-Méhek?
-Dehogy! Azok az aranyos kis izék, amint a semmitevők ábrándozni szoktak. Én azonban komoly ember vagyok! Nekem nincs időm semmiféle ábrándozásra.
-Ahá! Csillagok!
-Az, az. Csillagok.
-És mit csinálsz azzal az ötszázmillió csillaggal?
-Ötszázegymillió-hatszázhuszonkétezer-hétszázharmincegy.
Komoly ember vagyok, szeretem a pontosságot.
-Mit csinálsz ezekkel a csillagokkal?
-Hogy mit csinálok velük?
-Igen.
-Semmit. Birtoklom őket.
-Birtoklod a csillagokat?
-Igen.
-Találkoztam egy királlyal aki...
-A királyok nem birtokolnak. A királyok "uralkodnak" valamin. Ez más.
-És mire jó neked, hogy birtoklod a csillagokat?
-Arra, hogy gazdag legyek.
-És mire jó a gazdagságod?
-Más csillagokat is megvenni, ha történetesen talál valaki.
"Ez körülbelül olyasformán okoskodik, mint a részegesem"-gondolta a kis herceg; de azért tovább faggatta:
-Hogyan lehet birtokolni a csillagokat?
-Kinek a tulajdonai? - vágott vissza zsémbesen az üzletember.
-Nem tudom. Senkinek.
-Akkor az enyéim, mert nekem jutott eszembe először a birtoklásuk.
-És ennyi elég is?
-Természetesen. Ha gyémántot lelsz, amelyik senkié: akkor a tiéd. Ha szigetre bukkansz, amelyik senkié:
akkor a tiéd. Ha kitalálsz valamit, ami még senki másnak nem jutott az eszébe: szabadalmaztatod, és a tiéd.
Én pedig a csillagokat birtoklom, mert előttem soha senki nem gondolt rá, hogy birtokolja őket.
-Hát ez igaz - mondta a kis herceg. - És mit csinálsz velük?
-Kezelem őket. Megszámolom, aztán újraszámolom - felelte az üzletember.-Nehéz dolog. De én komoly ember vagyok.
A kis herceg azonban még ezzel sem érte be.
-Nekem, ha van egy selyemsálam, a nyakam köré tekerhetem, és magammal vihetem. De te nem szedheted le a csillagaidat!
-Azt nem. De bankba tehetem őket.
-Az meg mit jelent?
-Azt jelenti, hogy fölírom egy darabka papirosra a csillagaim számát; aztán ezt a papírdarabkát bezárom egy fiókba.
-Ennyi az egész?
-Mi kell több.
"Érdekes - gondolta a kis herceg. - Sőt költői. Csak éppen komolynak, nem valami komoly."
A kis hercegnek ugyanis egészen más fogalmai voltak a komoly dolgokról, mint a fölnőtteknek.
-Nekem-mondta- van egy virágom, azt naponta megöntözöm. Van három vulkánom, azokat hetente kipucolom; meg azt is kipucolom, amelyik kialudt. Sosem lehet tudni. A vulkánjaimnak is meg a virágomnak is hasznukra válik, hogy birtoklom őket. Te azonban nem vagy hasznukra a csillagoknak.
Az üzletember eltátotta a száját, de felelni egy mukkot sem tudott, a kis herceg pedig szedte a sátorfáját, és ment tovább.
"Szó, ami szó: ezek a fölnőttek fölöttéb furcsák" -gondolta útközben.

14. A lámpagyújtogató


Szörnyű mesterség ez
Az ötödik bolygó nagyon érdekes bolygó volt. Ez volt valamennyi közt a legkisebb. Éppen csak akkorka, hogy egy lámpa meg egy lámpagyújtogató elfért rajta. A kis herceg el sem tudta képzelni, mi értelme lehet valahol az égbolton egy bolygón - amelyiken se ház nincs, se emberek nem laknak -  egy lámpának meg egy lámpagyújtogatónak. Mégis azt gondolta magában:
"Lehet, hogy ez az ember itt: merő képtelenség. Mégis kevésbé képtelen, mint a király, a hiú, az üzletember meg az iszákos. Az ő munkájának legalább van valami értelme. Ha meggyújtja a lámpáját, mintha egy csillagot segítene világra vagy egy virágot. Ha eloltja a lámpáját: elaltatja vele a virágot vagy a csillagot. Szép foglalkozás. És mert szép, valóban hasznos is."
Amikor a bolygó közelébe ért, tisztelettel köszöntötte a lámpagyújtogatót:
-Jó napot kívánok! Miért oltottad el a lámpádat?
-Mert ez a parancs - felelte a lámpagyújtogató. - Jó napot!
-Mi a parancs?
-Hogy oltsam el a lámpámat. Jó estét!
Azzal meggyújtotta a lámpát.
-De hát akkor miért gyújtottad meg újra?
-Mert ez a parancs-felelete a lámpagyújtogató.
-Nem értem-jegyezte meg a kis herceg.
-Nincs is mit érteni rajta - mondta a lámpagyújtogató. - A parancs: parancs. Jó napot!
És eloltotta a lámpát.
Aztán egy piros kockás zsebkendővel törölgetni kezdte a homlokát.
-Szörnyű mesterség ez! Valaha régen nagyon értelmes volt. Este meggyújtottam, reggel eloltottam a lámpát.
Aztán reggeltől estig pihenhettem, és estétől reggelik alhattam.
-Azóta megváltozott a parancs?
-A parancs nem változott- mondta a lámpagyújtogató.-Éppen ez a baj! A bolygó évről évre gyorsabban forgott, a parancs viszont maradt a régi.
-És?-kérdezte a kis herceg.
-És most, hogy percenként fordul egyet a tengelye körül, nincs egy másodpercnyi nyugalmam! Percenként oltok meg gyújtok.
-Mulatságos!-mondta a kis herceg.- Egy nap egy percig tart nálad.
-Egyáltalán nem mulatságos-mondta a lámpagyújtogató.-Tudod, mióta beszélgetünk itt egymással? Egy hónapja.
-Egy hónapja?
-Úgy bizony. Harminc perce. Az harminc nap! Jó estét!
És meggyújtotta megint a lámpáját.
A kis herceg meg csak nézte, és megszerette ezt a lámpagyújtogatót, aki olyan híven ragaszkodik a parancshoz. Eszébe jutott, hogyan kereste annak idején a napnyugtákat, hogyan húzta odébb a székét. Szeretett volna segíteni a barátján.
-Figyeljen csak ide...Tudok egy módot rá, hogy pihenhess, amikor csak akarsz.
-Vagyis mindig -jegyezte meg a lámpagyújtogató.
Mert lehet valaki egyszerre hűséges is meg lusta is.
-A te bolygód-folytatta a kis herceg-olyan kicsi, hogy három lépéssel körüljárhatod. Ahhoz, hogy állandóan a napvilágon maradj, egyebet sem kell tenned, mint elég lassan járnod. Így aztán, ha pihenni akarsz, elkezdesz járni...és a nappal addig fog tartani, ameddig kívánod.
-Ezzel nem sokra megyek-felelte a lámpagyújtogató.-Világéletemben egyet szerettem: aludni.
-Öreg hiba-mondta a kis herceg.
-Öreg hiba-mondta a lámpagyújtogató.-Jó napot!
És eloltotta a lámpáját.
"Ezt-gondolt a kis herceg, ahogy továbbment-, ezt a többiek mind megvetnék: a király is, a hiú is, az iszákos is, az üzletember is. Pedig szerintem ú az egyetlen, aki nem nevetséges. Talán mert mással törődik, nem saját magával."
És sajnálkozva sóhajtott egyet.
"Ő az egyetlen-folytatta gondolatait-, akivel meg tudnék barátkozni. Csakhogy igazán túl kicsi a bolygója. Nem férnek el rajta ketten..."
Magának sem merte bevallani, hogy legkivált a napi ezernégyszáznegyven napnyugtájáért sajnálja ezt az áldott bolygót."

Megjegyzések

TOP 3 BEJEGYZÉS

Micimackó látogatóba megy

Szemfüles érzékszervek

ANTOINE DE SAINT-EXUPÉRY, A kis herceg