4. Amelyben Füles elveszti a farkát, és Mackó megtalálja



Öreg Szürke Csacsi, Füles néven közismert, az erdőnek egy árnyékos sarkában állt, lógatva a fejét, és mindenfélére gondolt.
Néha szomorúan azt gondolta: "Miért?" - és néha azt gondolta: "Minekutána"; - és néha azt gondolta: "Amennyiben." Vagy: "Minekutána tehát."
és néha nem is tudta, hogy mire gondol. Így hát, mikor Micimackó arra sétált, Füles őszintén megörült, hogy egy kicsit abbahagyhatja a gondolkodást, és azt mondhatja: "Hát hogy vagyunk, hogy vagyunk?" - a maga borongós modorában.
-És te hogy vagy? Nálad mi újság? - kérdezte Micimackó.
Füles fölemelte a fejét, átfordult vele a jobb oldalra, és ott megint lelógatta.
-Nem mondhatnám, hogy nagyon "hogyan" vagyok. Egy idő óta éppen csak hogy vagyok, de nem vagyok hogyan.
-Nono - monda Mackó. - Nem kell azért elszontyolodni. Majd meglássuk. Mi baj?
Füles hallgatva álldogált, és bánatosan lógatta a fejét, Micimackó egyszer-kétszer körüljárta.
-Mi történt a farkoddal? - mondta meglepetve.
-Mi történt volna? - mondta Füles.
-Nem látom sehol.
-Tényleg?
-Tényleg. Ebben nem lehet tévedni. Mert vagy van, vagy nincs. És itt nincs.
-Hát akkor mi van helyette?
-Semmi.
-Mindjárt megnézem-mondta Füles, és lassan és óvatosan megfordult, hogy lássa azt a helyet, ahol a farka volt az imént, aztán ráeszmélve, hogy nem látja, visszafordult, lelógatta a fejét, átdugta a két mellső lába közt, aztán hosszú, szomorú sóhajjal csak ennyit mondott:
-Attól tartok, neked van igazad.
-Ritkán tévedek-mondta Mackó.
-Akkor sok mindent megértek-mondta Füles mélázva.-Ez sok mindent megmagyaráz. Nem csoda.
-Valahol elhagytad-mondta Micimackó.
-Vagy valaki elvitte-mondta Füles. -Hasonlít az illetőhöz - tette hozzá hosszú szünet után.
Mackó úgy érezte, hogy valamit mondani kellene, de nem tudta, hogyan segítsen barátján. Mindenesetre elhatározta, hogy segíteni fog.
-Füles-jelentette ki ünnepélyesen-, én, Micimackó, fel fogom kutatni a farkadat.
-Köszönöm, Mackó - felelte Füles. - Igaz barát vagy - mondta. - Nem úgy, mint Némelyek - tette hozzá.
Így hát Micimackó elindult, hogy megkeresse Füles farkát.


Szép tavaszi reggel volt, amikor elindult. Lágy és átlátszó kis felhők játszadoztak boldogan a kék firmamentumon, ráugráltak a napra, mintha el akarnák takarni, aztán megint lemásztak róla, hogy a következő jöhessen sorra. A nap azért igyekezett sütni; és a sövény, amely elhordta már tavalyi, szurkos fenyőruháját, most öregnek és fakónak tűnt a tölgyek vakító divatos, tavaszi öltözéke mellett. Sövényen és cserjén keresztül ballagott Mackó. A rekettye és hangabokrokon át, buckákon túl és megint vissza, és így végre, fáradtan és éhesen, elérkezett a Százholdas Pagonyba. Mert a Százholdas Pagonyban lakott Bagoly.
"És ha valaki tud valamit valamiről - mondta magának Mackó -, akkor az csak Bagoly lehet, vagy ne hívják Micimackónak."
Bagoly a Mogyorósban lakott, öreg házában; ez a ház mindenkinénél nagyobb volt és szebb is, legalábbis Mackónak úgy tetszett, mert volt rajta kopogtató is meg csengő is. 
A kopogtató alatt a következő felírás volt olvasható:


KRM KPGTTNI H ZT KRJ HGY KNYSSK

A csengő alatt másik felírás ékeskedett: 

H NM KRJ HGY KNYSSK KRTK CSNGTN

Ezek a feliratok Róbert Gidától származtak, ugyanis csk ő tudott helyesen írni az egész erdőben; maga Bagoly, aki egyébként nagy bölcs hírében állott, a tulajdon nevét "Bagoj"-nak írta.
Mackó elolvasta mind a két utasítást, nagy figyelemmel, először jobbról balra, aztán balról jobbra, hogy semmi se kerülje el figyelmét. Majd kopogott, meghúzta a csengőzsinórt, aztán a csengőzsinóron kopogott, és meghúzta a kopogót.

Azonkívül, a biztonság kedvéért, még kiabált is jó hangosan:
-Hé, Bagoly! Eressz be! Itt Micimackó!
És az ajtó kinyílt, és Bagoly kikukkantott.
-No mi az Mackó? - kérdezte bölcs mérséklettel. - Hogy ityeg a fityeg?
-Nagyon lehangolt vagyok - mondta Mackó -, mert Füles barátom elvesztette a farkát. És nagyon odavan szegény. Nem volnál olyan szíves megmondani a módját, hogy találjuk meg?
-Szívesen -mondta Bagoly. -A szokásos eljárás ilyen esetekben a következő...
-Nem ismerek semmiféle Szokásos Eljárás című állatot. És ételt se. Ételben ismerem a Tojásos Galuskát. Én csak egy szegény medvebocs vagyok, különben is az agyvelőm meg van hűlve, és az ilyen hosszú szavakat nem szeretem.
-Arról van szó, hogy mi a teendő.
-Amennyiben arról van szó, akkor nem bánom- jegyezte meg Mackó engedékenyen.
-Először is díjat kell kitűzni. Ennek pszihikus hatása van.
-Várjunk csak - mondta Mackó, felemelve egyik mancsát. -Hogy milyen hatása van? Nem hallottam jól a szót, éppen tüsszentettél, mikor mondtad.
-Én nem tüsszentettem.
-De igen, tüsszentettél.
-Bocsáss meg, kérlek, de én nem tüsszentettem. Legalábbis nem tudok róla, és az ember rendesen észre szokta venni, ha tüsszent. Különben is nem erről van szó. Arról van szó, hogy pszihikus hatása van.
-Látod, megint tüsszentettél - mondta Mackó szomorúan.
-Jutalomról van szó - mondta Bagoly hangosan. -Hirdetést fogunk közzétenni, hogy tekintélyes jutalomban részesül, aki nyomra vezet Füles elveszett farkát illetően.
-Értem értem - bólogatott Mackó. -Ami a tekintélyes jutalmat illeti - folytatta álmodozva -, általában szokott nálam lenni, de ma otthon felejtettem - mondta, és bánatosan vizsgálta az almáriumot. - Be kell vallanom, még csak vajat vagy egy kis mézet se hoztam magammal.
-Akkor hát - mondta Bagoly - megírjuk a hirdetést, és kifüggesztjük az egész Erdőben.
-Egy kis mézet se - dörmögte maga elé Mackó, azután mélyet sóhajtott. És megemberelve magát, igyekezett figyelni arra, amit Bagoly magyaráz.
De Bagoly nagyon hosszan magyarázott, egyre hosszabb és hosszabb szavakat mondott, és a végén mindig visszatért arra, amiből kiindult, és kifejtette, hogy az egyetlen személy, aki ezt a hirdetést megírhatná, Róbert Gida személyében található.
-Ő volt az, aki az én felirataimat is megszerkesztette, az ajtó mellé. Láttad őket?
Az egész előadás közben Mackó felváltva igent és nemet válaszolt, behunyt szemmel, néha duplán: "Igen, igen" -, néha értelmesen: "Nem, nem, szó sincs róla" -, anélkül hogy sejtelme lett volna, mire válaszol. Most épp a nemnél tartott.
-Nem láttad?-mondta Bagoly egy kicsit csodálkozva. -Gyere az ajtó elé, majd megmutatom.
Kifordultak a kunyhó elé, és Mackó megint csak megbámulta a kopogtatót, a feliratot és a csengőt, és minél tovább bámulta, annál inkább megerősödött benne valami furcsa emlék, minthogyha mindezt ő már látta volna valahol, valahol máshol, valamikor máskor.
-Csinos csengőzsinór, nem?-kérdezte Bagoly.
Mackó bólintott. -Valamire emlékeztet-mondta aztán-, de nem tudom mire. Honnan szerezted? 
-Az Erdőn keresztül jöttem, és így, ahogy látod, ez a zsinór, végén a bojttal, ott lógott ki egy bokorból. Először azt hittem, lakik valaki a bokorban, megrángattam a zsinórt, de senki sem felelt. Türelmetlen voltam, erősebben kezdtem rángatni, egyszer csak a kezemben maradt, s mert senki se szólt, hogy az övé, hazahoztam, és ...
-Bagoly - mondta Mackó ünnepélyesen-, rettenetes dolog történt. Ez a zsinór nem a tied. Ez másé.
-Hát kié?
-Fülesé, az én öreg Füles barátomé. Az ő magántulajdona.
-Az övé?
-Amihez méghozzá nagyon ragaszkodott. És még most is ragaszkodik.
Ezekkel a szavakkal leakasztotta a csengőzsinórt, és visszavitte fülesnek, és Róbert Gida visszaszegezte füles farkát a helyére, és Füles olyan boldog volt, hogy egész nap büszkén csóválta és lengette, és Micimackó is úgy meg volt elégedve, hogy azonnal hazament, egy kis megérdemelt szíverősítő irányában. fél óra múlva, ahogy megtörölte a száját, büszkén énekelni kezdett:
"Ki találta meg Füles farkát, talán Ferkó, Mickó, Lackó? Egyik se! Én találtam meg, Micimackó!"

Megjegyzések

TOP 3 BEJEGYZÉS

Micimackó látogatóba megy

Szemfüles érzékszervek

ANTOINE DE SAINT-EXUPÉRY, A kis herceg